A kötélen rángatott fiú

Gyermekotthonbeli társai, hogy még edzettebb legyen, kötelet tekernek Denisz testére, és húzzák, meg-feszítik rajta. Különleges képesség birtokosa a fiú: rezzenéstelen arccal tűri a fizikai megpróbáltatásokat.

Gyermekotthonbeli társai, hogy még edzettebb legyen, kötelet tekernek Denisz testére, és húzzák, meg-feszítik rajta. Különleges képesség birtokosa a fiú: rezzenéstelen arccal tűri a fizikai megpróbáltatásokat. Rendkívül magas a fájdalomküszöbe.

Denisz tizenhat éves, születése után az anyja rögtön lemondott róla. Így került gyermekotthonba, amelyet egy nap, nevelője féltése ellenére, nem éppen önszántából elhagy. Ivan Tverdovszkij, a legifjabb orosz rendezőnemzedék külföldön is babérokat gyűjtő, jeles képviselője harmadik filmjének, Az ugrónak a főhőséül választotta a fiút. Denisz erős, jó kiállású, problémamentes lakója az otthonnak, nem is vágyik el onnan, amíg be nem állít érte az anyja. Okszana nem magyarázkodik, megbánásnak a leghalványabb jelét sem mutatja, eddig jól megvolt a fia nélkül is, most viszont szüksége van rá. Ahhoz ugyanis, hogy fenn tudja tartani nem kis luxusra épülő egzisztenciáját, komoly bevételre van szüksége. Nem a szívének hiányzott Denisz, biztos anyagi forrást lát benne. Tverdovszkij filmje tehát nem anya és fia rég várt egymásra találásáról szól, hanem egy önző asszony felfoghatatlan érzelmi világáról, amelyben a gyermeke pusztán eszköz, s mint olyan, használat után eldobható. Okszana ugyanis magas körökben mozgó csalók hálójába került, akik tehetős vállalkozók hátán gazdagodnak meg különös módszerrel. Mesterien átgondolt közúti balesetbe keverik őket (Denisz a kocsijuk elé ugrik), aztán vagy fizet – és nem keveset –, hogy eltussolják az ügyet, vagy hamis tanúvallomások alapján börtönbe kerül az illető. Egy kompromittálódott rendszer sötét képét festi meg a rendező, miközben egy csonka család drámája is kibomlik előttünk.

Karlovy Vary idei fesztiválján a zsűri különdíját kapta a film. Harmincéves rendezője elsősorban annak a nemzedéknek címezte, amely már a putyini Oroszországban érett felnőtté. Ez a generáció ugyanis nem élt meg más vezetőt, s ennek hatását sokáig érezni fogja, vélekedik Tverdovszkij. Amikor a film sajtóvetítése után azt kérdeztem tőle: nem tart-e az esetleges otthoni támadásoktól, hiszen bátran lerántja a leplet bizonyos társadalmi körök korrupciós ügyeiről, azt felelte, nincs mitől félnie, hiszen a történet figuráit egy általa felépített világban mozgatja. Denisz is az ő fantáziájában született meg, ezért lett egy kicsit Batman, Superman, Spiderman vagy Birdman. Amikor azonban a fiú rájön, hogy mibe rángatták bele, hogy mindenki az ő különleges képességét kihasználva jut nagy összegekhez és magasabb pozícióba, s az anyjának is csak azért van rá szüksége, hogy biztosítani tudja általa fényűző életvitelét, kilép a körből. Igazi szuperhős, aki tudását nemesebb célokra használná. Neki sokáig egy a fontos: anyját segítheti, aki mellett biztonságban érezheti magát, két lábbal állhat a kinti életben. Aztán hirtelen megtörik a varázs. Fia meggyőzhetetlenségét látva Okszana valós arcát mutatja: „Ha nem csinálod tovább, mehetsz oda, ahonnan jöttél!” Nem is marad a fiú.

„Dokumentumfilmesként indultam a pályán – vázolja eddigi útját a kiváló rendező. – Nyolcszor forgattam a rendőrség köreiben. Ez a műfaj már nem is érdekel. Nekem a film mese vagy egy őrült történet, amellyel átformálhatom a valóságot. A realitást meghagyom a dokumentumfilmeseknek. Az én feladatom az, hogy egy mai történetet oldal- vagy felülnézetben, a saját szemszögemből mutassak meg.”

Szocsiban, az orosz filmek fesztiválján két díjat kapott Az ugró, az oroszországi mozik az év végén kezdik vetíteni.

„A filmkészítés számomra ugyanolyan izgalmas játék, mint gyereknek a várépítés – mondja Tverdovszkij. – Előtte egy csomó kocka a földön, és úgy rakja össze, ahogy neki tetszik. Lélekben akkor nyugszom meg, ha látom, hogy másokat is megérint, amit csináltam.”

A film címszerepét Denisz Vlaszenko, a moszkvai filmművészeti főiskola negyedéves hallgatója alakítja.

„Szuperhőssé válni minden gyerek álma, én is örülök, hogy pár hónapig az lehettem – hallgatom a fiatal színészt. – A válogatáson nagyon ideges voltam. Láttam a rendező korábbi filmjeit, tudtam, kinek kell megfelelnem, s ez óriási teher volt a vállamon. Nagyon vágytam vele dolgozni. És most boldogít a tudat, hogy megfeleltem az elvárásainak. Már a forgatás előtt sokat elemeztük a figurát. Hónapokon át asztal mellett éltem meg különböző helyzeteket. A logikáját kellett megfejtenem a srácnak, hogy miért nem védekezik, miért szenved, miért éri meg neki. Magamban kellett megválaszolnom ezeket a kérdéseket. Bármit kigondolhattam, minden belefért a sorsába. A legnehezebb jelenetek azok voltak, amikor a fiúk rám tekerték a kötelet, és jobbra-balra rángattak. Tele volt a testem véres horzsolásokkal, majd kék-zöld foltokkal, a forgatás végén mindig le kellett ápolni.”

Ezek a jelenetek a rendezőt is megviselték.

„Minden film után hivatást akarok váltani. Az ugró is kimerített lelkileg. De fizikailag sem érzem még készen magam a következő munkára. A független film olyan, mint a drog. Ha ráállsz, nehéz kiszállni belőle.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?