A kitörés hullámhosszán

„Már olyan közegben mozgok, ahonnan könnyebb lesz följebb lépni...” Somogyi Tibor felvételeHogy miért lett Istvánból Szilveszter?

A „kitörése” miatt.

Nyolcéves korától huszonnégy éves koráig Balogh István állami gondozott volt. De nem bent, az intézet falai között változott meg az élete, hanem amikor felvette az új keresztnevet. Amire azért lett szüksége, mert eldöntötte: olyan pályán indul el, ahol kitör a „sokévi átlagból”. Ez pedig egy szimpla névvel nem biztos, hogy sikerült volna, állítja.

Nagy ünneplést persze Szilveszterkor sem tart. Neki ez is olyan nap, mint a többi. A karácsonyt jobban szereti. Eddig a nővérénél töltötte, most először a barátnőjével. Kérdezem: ismer-e valamiféle szilveszteri cigányszokást? Azt mondja:

„Ez is olyan kérdés, mint hogy van-e a roma kultúrában Mikulás? Roma Mikulás. Most már van. A reklámban. Egyébként Szilveszter napján a nők teljesen háttérbe szorulnak. Ez már bevett szokás a cigányoknál. Az év utolsó napja ugyanis a férfiak ünnepe. De többet ez ügyben nem merek kijelenteni. Arról pedig, hogy istenigazában mi zajlik ezen a napon egy roma családban, végképp nem tudok mit mondani. Az első nyolc évre nem nagyon emlékszem az életemből.”

Arra, hogy más, mint a többi, igazából felnőtt fejjel döbbent rá. Az első munkahelyén, huszonkét évesen.

„Vegyiáru-nagykereskedésben dolgoztam, ahol különféle segédmunkát végeztem. A legtöbbször pakoltam az árut. Az intézetben Istvánnak szólítottak, a nagykereskedésben úgy azonosítottak be, hogy »tudod, az a cigány fiú«. Akkor éreztem először, hogy nem a nevem számít, hanem a származásom. De nem haltam bele. Dolgoztam. Küzdöttem, mint mindig.”

1993-ban versmondó kategóriában megnyerte a Magyar Televízió Ki mit tud?-ját. Megelőzte Németh Kristófot és Rába Rolandot.

„Tíz év telt el azóta, de az érzés megmaradt bennem. Mind a három fordulóban József Attila verseivel győztem. Féltem is, hogy a végén azt fogják mondani: »Ez nem tud mást, csak József Attilát.« De ő áll hozzám a legközelebb! Az első díj thaiföldi utat jelentett. Óriási élmény volt! Egy egészen más világot ismerhettem meg. Itthon aztán jöttek az újabb csalódások. Mindenki azt hitte – én is! –, hogy az országos ismertség révén könnyebb lesz az életem. Nem lett könnyebb! Megállt a dolog. Színész akartam lenni. Abban reménykedtem, hogy én is bejutok a színművészetire, mint a Ki mit tud?-os társaim. De az élet, úgy látszik, mást akart velem. Csemer Géza társulatában ma is játszom A piros karavánban, és a Madách Színház produkciójában, a Macskákban is kaptam egy kisebb feladatot, de az én utam végül mégiscsak másfele vezetett. Én a Ki mit tud?-ot dobbantónak tekintettem, és úgy hiszem, elég jól ráugrottam, csak nem volt, aki elkapjon. Nem állt mellettem senki. Le is estem, ahogy ilyenkor lenni szokott. Sokáig kerestem a helyem a világban. Segédmunkás lettem. Két évig dolgoztam az építőiparban. Aztán leérettségiztem, és kitanultam a vízszerelő szakmát. Sírkövesnek is tanultam. Dolgoztam a kínai piacon mint hordár. Az is egy furcsa világ. Ott nincs megkülönböztetés. Ott csak az számít, hogy milyen kereskedő vagy, nem a bőröd színe. Aztán hallottam a televízióban, hogy egy amerikai újságírónő egyéves újságírói programot indít a független médiaközpontban. Ez megfogott. Érdekelt. Fel is vettek. Közben voltak élettársaim, de csak rövid ideig. Nem szenvedtem egyik szakítástól sem. Nem éreztem én ezeket nagy sebeknek. Ugyanolyan ember voltam én is, mint a többiek a 7-es buszon. Sokkal keserűbbek azok a tapasztalataim, amelyeket médiagyakornokként szereztem a romapolitikában. Amikor kezdtem tisztábban látni a dolgokat.”

Fél évet tölt a Magyar Rádió irodalmi szerkesztőségében, majd, még mindig gyakornokként, átlép a Magyar Televízióba. Riportokat készít és szerkeszt a Roma magazinban, dolgozik A hétnek és a Budapest híradónak. Aztán 2001 februárjában, egy hónapos próbaadással, beindul a Rádió C. Magyarország első roma rádiója. Frekvenciát kap a cigány kisebbség. Balogh István, immár Szilveszterként, ott folytatja munkáját.

„Fantasztikus volt a próbaadás. Örültek a romák. A munkatársak között természetesen vannak nem romák is. Nálunk nem szempont a származás. Mi ebben is példát akarunk mutatni. A próbaadást pár hónap szünet követte, de nyert a Rádió C. 2001. október 8-án beindult az adás. Ma a nap huszonnégy órájában sugárzunk. A teljes stáb hatvan főből áll. Föntről számítva a Rádió C ötödik embere vagyok. Műsorvezetőként kezdtem, aztán voltam riporter, majd szerkesztő, most pedig adásszerkesztőként dolgozom. A Rádió C nem akarja befolyásolni a romák politikai véleményét. Inkább hídként kíván működni a többségi társadalom és a cigányság között. Egyelőre budapesti rádió, nem országos fedettségű, de a technikai felszereltsége így is profi, és a jövőben az egész ország területére szeretnénk kiterjeszteni az adást. Készült is nemrég egy hallgatói felmérés. Meglepő eredmények születtek. Budapesten körülbelül 150 ezren hallgatnak bennünket, és 300 ezren ismerik a Rádió C-t. Ami ugyancsak érdekes: legalább annyian hallgatják nem romák, mint romák. Reggel fél hétkor beköszön az első hírolvasó, utána csaknem háromórás reggeli műsor következik, majd a köz szolgálatában elsősorban a romákat érintő témákkal foglalkozunk. Amellett, hogy teret adunk a roma tehetségeknek, olyan embereket is bemutatunk – és nemcsak a romák részéről –, akik segítségére lehetnek a cigányságnak. Éjféltől fél hétig zenei összeállítást sugárzunk, de olyan számokat játszunk, amelyek csak nálunk hallhatóak. Én a teljes estéért vagyok felelős, ami nem csekély dolog.”

Családi „frekvencián” Balogh István Szilveszter ritkábban hallható. Édesapja tíz évvel ezelőtt meghalt, édesanyjával nem igazán szoros a kapcsolata. Egy évben egyszer találkoznak, de akkor is csak perceket töltenek együtt. Nyolc testvére közül a nővéréhez jár rendszeresen. Két húgával pár héttel ezelőtt vette fel a kapcsolatot, hiszen annak idején ők is nevelőszülőkhöz kerültek.

„Ahányan vagyunk, annyiféle életet élünk a családban. Anyám annak örült volna, ha kőműves lesz belőlem. Ha nem tanultam volna, most bizonyára az is lennék, plusz a cigánytelep bikája. Én olyan pályát szeretnék befutni, mint Szakcsi Lakatos Béla a zenében. Arra vágyom, hogy engem is pozitív példaként emlegessenek a roma iskolákban. A Rádió C csak egy megálló az utamon. De már most is boldog vagyok. Nagyon mélyről jöttem. Hálás vagyok a sorsnak, hogy lehetőséget adott. Zenész nem lehetnék soha. Botfülű vagyok. ĺrni szeretnék. Talán van hozzá tehetségem, meríteni pedig, úgy érzem, van miből.”