Fotó: YouTube/Magyar Péter Hivatalos
Magyar Péter tudni akarja, mennyibe került az adófizetőknek Orbán Viktor nyaralása
A Tisza Párt elnöke többek között arra kíváncsi, mivel utazott Ázsiába a magyar kormányfő, Orbán Viktor.
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter legfrissebb bejegyzésében arra a kérdésre keresi a választ, hogy a magyar kormányfő, Orbán Viktor vajon magángéppel, honvédségi repülővel vagy kereskedelmi járattal és több átszállással utazott-e az ázsiai országba, ahol épp nyaral.
A magyar embereknek joguk van tudni, hogy tízmilliós, vagy százmilliós költséget jelent-e számukra az ön és családja dzsungeltúrája háborús veszélyhelyzet idején
– írta Magyar.
A Tisza párt elnöke emlékeztetett a 444 azon cikkére, amely szerint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter három Svájcban, és Párizsban töltött éjszakája összesen 37 millió forintjába került a magyar adófizetőknek. A tárcavezető egyébként magángéppel utazott. Az ellenzéki politikus megjegyezte, hogy most már azt is tudjuk, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter három repülőútja 264 millió forintba került, a fedélzeti szendvicsek pedig öt és fél millió forintot tettek ki.
Most már csak az a kérdés, hogy ön és a kísérete milyen repülővel érkezett a festői indiai tengerpartra pihenni? Honvédségi fenntartású géppel? Magángéppel? Vagy esetleg kereskedelmi járattal több átszállással?
- tette fel a kérdést Magyar Péter, aki szerint Orbán Viktornak nem szabadna elfelejtenie, hogy „a 2002-es választást részben azért bukta el, mert az adófizetők pénzén elrepült Bostonba, hogy átvegyen egy díszdoktori kitüntetést”.
Orbán Viktor egyelőre egyik felvetésre sem reagált. (hvg, npszv)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.