Minden pénzét állatmentésre költötte (Képarchívum)
Száz éve született a nagy állatvédő
Már kiskorától jobban érdekelték az állatok, mint az emerek. Volt állatkerti gondozó, dolgozott kisállat-kereskedésben, zoológusként új fajokat honosított meg Angliában, és íróvá is azért vált, hogy előteremtse a pénzt állatmentő akcióira. Lehengerlő stílusú, humoros könyvein nemzedékek nőttek fel. Száz éve született Gerald Durrell.
Indiában, a brit gyarmaton született 1925. január 7-én a család negyedik, legkisebb gyermekeként. Hároméves volt, amikor útépítő mérnök apja meghalt, Durrellék ezután visszaköltöztek Angliába, majd onnan 1935-ben áttelepültek Korfura. Az utazásról és a görög szigeten töltött öt évről a Családom és egyéb állatfajták című könyvében számolt be bátyja, a szintén író Larry ösztönzésére. A család meglehetősen színes egyéniségekből állt, élményeit tovább gazdagították a helyiek és a náluk vendégeskedő bohém barátok. Már a könyvben szereplő ajánlás sem mindennapi:
Feleségemnek, aki azzal szerzett örömet, hogy harsányan kacagott a kézirat olvasása közben, és azután közölte: a helyesírásomon szórakozott ilyen kitűnően.
A kötet hatalmas sikert aratott, és annyit keresett vele, hogy expedíciót tudott indítani Dél-Amerikába. Az írás ezután végig az élete része maradt. A családjáról szóló történetek a Madarak, vadak, rokonok és az Istenek kertje, valamint a Férjhez adjuk a mamát című könyvekben folytatódtak.
A második világháború éveiben egy állatkereskedésben dolgozott, majd gondozó lett egy London melletti állatkertben. Gyűjtőútjai során megfordult Kamerunban, Argentínában és Paraguayban, Új-Zélandon és Ausztráliában, Malájföldön és Sierra Leonéban, Mexikóban és Mauritiuson, Indiában és Madagaszkáron. Több állatkertnek juttatott gazdag kollekciót, a londoniban 25 új fajt honosított meg. Főleg veszélyeztetett fajok egyedeit fogta be, hogy állatkerti körülmények között fennmaradhassanak. Ezeket a korabeli szokással szemben nagy gonddal szállította, a költségek fedezése érdekében írta könyveit.
Mivel elégedetlen volt az állatkertek működésével, 1959-ben Jersey szigetén létrehozta saját állatkertjét, ahol szakmai továbbképzéseket, kutató, szaporító programokat és népszerűsítő előadásokat is szervezett. Húsz év alatt több mint hétszázan tanultak itt, Durrell serege pedig, ahogy előszeretettel hívják magukat, később az ő szellemében folytatta a természetóvó küldetést. Gerald Durrell emellett rendszeresen adott elő a brit rádióban, és öt állatokkal foglalkozó filmsorozatot készített a BBC televízió megbízásából
Sajátos humorral és derűvel fűszerezett, lebilincselően szórakoztató könyveiben mesélt gyűjtőútjairól (A bafuti kopók, A részeg erdő, Állatkert a poggyászomban, Kalandorok az őserdőben), állatkertje szervezéséről (Vadállatok bolondja, az Állatkert a kastély körül), filmes expedícióiról (Vadászat felvevőgéppel). Ismeretterjesztő könyve a Vadak a vadonban, szakmai tapasztalatait Az amatőr természetbúvárban foglalta össze.
Hetvenévesen, Jersey szigetén halt meg 1995-ben, temetésén Sir David Attenborough emlékezett meg róla.
Ami igazán különleges volt benne – és talán ez a zsenialitás jele –, hogy minden, amit mondott, és amiket aztán véghez is vitt, manapság olyan nyilvánvalónak, olyan logikusnak tűnik. Állításai a természetvédelemnek elemi részeivé váltak, olyannyira, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, milyen radikálisnak, forradalminak tűntek korábban.
Kilenc különböző kitüntetést kapott tevékenységéért, köztük a Brit Birodalom Rendjét, Könyveit több mint harminc nyelvre lefordították. Korfun iskola és park viseli nevét, sőt az ő népszerűségének köszönhetően vált a sziget turistaparadicsommá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.