A jövő zenéje Pozsonyban – Ír rap, AI-szintipop és retró fíling a Sharpe fesztiválon

A tehetségvadászok, fesztiválszervezők, klubtulajdonosok, zenei újságírók, valamint a feltörekvő zenekarok és előadók ilyen alkalmakon találhatnak egymásra. A nézők pedig a zenemegosztón való böngészés élményét kapják, csak élőben. Április 24-26. között immár hetedik alkalommal vonulhattunk teremről teremre a szakemberekkel együtt, akik természetesen kíváncsiak a közönség reakciójára is, mielőtt leszerződnének egy-egy fellépővel. A Nová Cvernovka abszolút alkalmas erre:

aki jegyet vesz, tényleg minden(ki)ből hallhat legalább húsz percet, vagyis ötven minikoncertet abszolválhat a három nap alatt. Ha valami nagyon tetszik, ott ragadhat, ha nem, akkor tovább állhat. 

Ehhez persze az kell, hogy percre pontosan kezdődjenek a koncertek, és itt tényleg semmi sem csúszott, egy láthatatlan hangyaboly munkálkodott a háttérben: rakodók, hangosítók, színpadi személyzet. Beállásra alig 20 percük volt a fellépőknek. Mégis minden kristálytisztán szólt, ami hatalmas teljesítmény. Csupán egyetlen zenekar nem tudott ideérni reptéri komplikációk miatt a Feröer-szigetekről, helyettük viszont sikerült a lehető legjobb beugrót megszerezni: a díjakkal elhalmozott pozsonyi Berlin Manson duót, akik amúgy is végig ott lófráltak a helyszínen. 

A hazai előadók ugyanis nagy eséllyel megcsíphetnek pár külföldi fesztiválfellépést, ezért érdemes jelen lenniük. Találkozhatnak például menő fesztiválok szervezőivel, méghozzá a rapid randikhoz hasonló módon: öt-tíz percük van bemutatkozni, aztán helyet cserélnek a jövetkező érdeklődővel. A CD-ipar bedőlése óta ugyanis a koncertezés szinte egyedüli megélhetési formává vált. 

Európában mindenütt vannak ilyen showcase-alkalmak, ahol a kínálat személyesen találkozik a kereslettel. A Sharpe fesztivál szervezői ma már több, mint ezer jelentkezőből választják ki a szerencsés ötvenet. Mivel ők is szeretnék élőben hallani a „projekteket”, sokat utaznak az év folyamán.

Hamisítatlan szocialista retró

Aki még nem járt a Nová Cvernovkában, annak elmondjuk, hogy nemcsak a neve bizarr, hanem a milliő is. A múlt század hatvanas éveiben egy cérnagyár adminisztratív épületeként szolgált, később saját kollégiummal rendelkező középiskolává alakították át. 

A lépcsőfordulóban még mindig ott a Mengyelejev-féle táblázat, a kémiától rettegő diákok legnagyobb mumusa. Az egyik koncerthelyszín bejárata fölött a Zborovňa (Tanári) felirat virít. 

Érintetlenül hagyták a könyvtárszobát is, ahol intimebb, pianinós-gitáros akusztikus koncerek zajlanak. Az underground DJ-k külön klubszínpadot kaptak a pincében. A bárt örökölt szocreál bútorokkal rendezték be, az egykori iskolai ebédlő strapabíró székeit, asztalait át se festették, hadd legyenek minél autentikusabbak. Szóval igazi retró fíling érezhető itt –  arról nem is beszélve, hogy képzőművészek műtermei és fiatal dizájnerek boltjai is helyet kaptak a hatalmas épületben. 

Rajta vagyunk a térképen

Pozsony tehát felkerült az alternatív zenei térképre, a szakemberek szívesen jönnek ide, nagyközönség pedig hálás a lehetőségért, hogy láthatja a jövő potenciális világsztárjait. 

A szervezőket a hasonlóan működő bécsi Waves fesztivál inspirálta, amely egy időben Pozsony felé is próbált terjeszkedni – a fellépők egy része átrándult a szlovák főváros kis klubjaiba. Ezt a projektet segítette Alexander Čerevka, a hazai független zenei szcéna külföldi boldogulását segítő szakember, aki később a Sharpe társalapítója lett, a mostani „főnökkel“ Michal Berezňákkal együtt. Közösen válaszották a helyszínt is, ahol kezdetben csak két színpadot terveztek, a fesztivál azonban gyorsan kinőtte magát:

idén már hivatalosan hét, az esős idő miatt azonban csak hat színpad működött, szabadtéren ugyanis nem lehetett zenélni. 

Ajánlatunk az étlapról

Mindenki találhatott új kedvenceket ezen a rendezvényen, most következzenek a mieink, a teljesség igénye nélkül. 

A szlovén Lelee trió a hagyományos rockzenei sémákat zúzza szét, abszolút fogyasztható formában. A 2020-ban alakultak, vibráló hangzásukban a jugoszláv new wave esztétikáját, a 90-es évek indie rockját és egy csipetnyi adriai temperamentumot vegyítve. Két albumuk jelent meg eddig, közülük az egyiket élőben rögzítették – nem véletlenül. 

Ez a kis csapat ugyanis élőben az igazi, mert organikusan építkező dalaik tele vannak energiával, érzelmekkel, ötletes gitártémákkal. 

A hivatalos minikoncertet megelőzően a könyvtárszobában rögtönöztek egy akusztikus szettet, és akik ott voltak, azok már rajongókként érkeztek az esti Lelee-showra. 

A berlini pezsgő zenei színtérről érkező Kara Delik szintén egy trió, amelyben a fő énekszólamot a dobos lány, Eilis Frawley viszi, a szólókat gitár helyett egy saz nevű népi hangszeren játssza a török származású Barış Öner, a basszusgitáros Andi Sommer pedig szükség esetén szintetizátoron is játszik. 

Zenéjük a meghökkentő ritmusváltásokra és pszichedelikus groove-okra épül. 

Szintén 2020 óta működnek, ezalatt olyan kortárs hangzást sikerült kialakítaniuk, amely az anatóliai rock és a krautrock elemeit szövi egybe. 

Aki pedig azt hiszi, a szinti-popnak már befellegzett, hallgassa meg az osztrák Lucy Dreams duót, amely valójában trió – a Zero néven futó énekes, és a One művésznevű basszusgitáros mellett ama bizonyos mesterséges intelligencia a harmadik tag, akit Lucynak neveztek el. Lucy produkálja az alapdallamot, amelyet a fiúk kibontanak, továbbgondolnak, markáns, sötét, lebegő, álomszerű hangköntösbe öltöztetnek. 

Az eredmény szép, mint az emberi kreativitás és az AI véletlen találkozása a boncasztalon. 

Az újságírók dolgát megkönnyítendő SonicWaveArtPop-nak nevezték el zenéjüket, amelyet Angliában és Kanadában is bemutattak már, idén pedig Japánba készülnek, és természetesen Lucyt is magukkal viszik. Énekesükkel hamarosan interjút is olvashatnak nálunk.

A zeneipar jővőjéről

Komoly hitviták zajlanak arról, túléli-e a kreatív, progresszív könnyűzene a TikTok-korszakot, a mesterséges intelligenciát, illetve azt a manapság általánosnak mondható nézetet, hogy a zene ingyen van. 

Az idei fesztivált kísérő konferencián külön panel szólt arról, hogyan szervezzünk kezdő zenekarként kifizetődő európai klubturnét, hogyan kerülhetjük el az átveréseket, mihez van és mihez nincs joga a szervezőnek, tudunk-e lendíteni a koncert reklámozásán az utolsó pillanatban, és hol mennyiért érdemes árulni a merch-termékeket. 

A kíváncsi újságíróknak izgalmas, az érintetteknek pedig rendkívül hasznos ez a téma, ahogy a többi is, például hogy érdemes-e nyíltan politizálni a dalokban, vagy mennyire fontos a zene a videójátékokban. 

A kérdőjeles jövő

Mégsem fejezhetjük be optimistán ezt a beszámolót. Nem tudni ugyanis, milyen formában folytatódik a fesztivál, mert a Művészeti Alap (Fond na podporu umenia – FPU) három évre kötött támogatási szerződést a Sharpe csapatával, és ez a végéhez közeledik. 

Találniuk kell tehát egy pénzes partnert, ellenkező esetben jövőre kevesebb koncert lesz, és a konferenciaprogram is rövidül. 

Kár lenne érte.