A szlovákiai polgárok egy része szentül hisz benne, hogy a hamarosan hivatalba lépő amerikai elnök, Donald Trump beiktatása után közelebb kerülhetünk az ukrajnai háború végéhez. Azt azonban még a legoptimistábbak is elismerik, hogy Trump sem mindenható, így akad néhány kérdés, amelyben elmozdulás helyett egyenesen visszalépést várnak.
A szlovákiai lakosokat is megosztja Trump visszatérése
Január 20-án kerül sor a régi-új amerikai elnök, Donald Trump beiktatására. Ahogy a világ más országaiban, úgy Szlovákiában is vegyes érzelmekkel várják Trump beiktatását, derül ki a Scio ügynökség legfrissebb felméréséből.
Eltérő vélemények
Annak ellenére, hogy Donald Trump mindent megtett azért, hogy elhitesse az emberekkel, ő lehet az, aki lezárja az orosz-ukrán háborút, mindössze a megkérdezettek alig 30 százaléka gondolja úgy, hogy a megválasztott amerikai elnök teljesíteni az tudja ezt az ígéretet. A közel-keleti béke kérdésében azonban még ennél is szkeptikusabbak a lakosok, 41 százalékuk meg van győződve róla, hogy nem Trump lesz az, aki megteremti a békét.
A válaszadók csaknem fele (42 százalék) azt is borítékolja, hogy a következő években jelentősen megromlik majd az Egyesült Államok és az Európai Unió kereskedelmi kapcsolata. A pesszimizmusuk feltehetően annak tudható be, hogy a megválasztott amerikai elnök néhány hete már jelezte,
megmondtam az Európai Uniónak, hogy az Egyesült Államokkal szembeni hatalmas deficitjét az amerikai olaj és gáz nagy mennyiségben történő vásárlásával kell ledolgoznia. Ha nem, jönnek a VÁMOK!
A kereskedelmi kapcsolatok alakulása mellett a válaszadókat a szabadság és a demokrácia sorsa is aggasztja. Az érintettek 36 százaléka úgy véli, ezen a téren negatív fordulatok következnek majd be. A megkérdezettek 36,5 százaléka azonban borítékolja, hogy eközben az USA és Oroszország kapcsolata kivirágzik.
Középpontban a pártpreferenciák
A felmérés elsőszámú érdekessége, hogy a válaszokat a két legerősebb szlovákiai politikai párt szavazóinak szemszögéből vizsgáltuk
- mutatott rá Martin Klus, a SCIO ügynökség vezető elemzője, aki szerint a Smer választói sokkal inkább hisznek Trumpnak, mint a Progresszív Szlovákia szavazói, akik minden kérdésben bizalmatlanul fordulnak a régi-új amerikai elnök felé.
Dióhéjban úgy értékelhetjük az eredeményeket, hogy az említett tömörülések támogatóinak véleményét nagyban befolyásolta, hogy az adott párt elnöke milyen üzenetet közvetített a választói felé az amerikai elnökválasztás idején
- magyarázta Klus.
Trump Szlovákiába jöhet?
Röviddel azelőtt, hogy a Scio ügynökség közzétette volna a szóban forgó felmérést, felröppent a hír, miszert Donald Trump röviddel beiktatása után, már februárban Szlovákiába látogathat.
Lubomír Zaorálek egykori cseh külügyminiszter a napokban egy televíziós interjúban beszélt arról, hogy a szlovák kormányhivatalból olyan információk szivárogtak ki, melyek szerint folyamatban van a vizit előkészítése. A kormányhivatal egyelőre nem erősítette meg, de nem is cáfolta a híreket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.