A kincses Sziget

<p>A tavalyi felhozatalnál sokkal izgalmasabb kínálat jellemzi az idei Sziget Fesztivált. Több az aktuális sztár, kevesebb a „krónikus” visszatérő, és végre olyanokat is sikerült becserkészni, akik eddig nemet mondtak.</p>

JUHÁSZ KATALIN

Kész az idei Sziget fellépőlistája, a napi bontás is elérhetővé vált a sziget.hu címen, úgyhogy készülhetnek a privát „órarendek”. Ehhez szeretnénk némi segítséget nyújtani. Végigböngésztük a kínálatot, és összeállítottuk a szerintünk legérdekesebb fellépők névsorát.

Visszaszámlálás

Idén a mínusz egyedik nap is teljes értékű programként működik. Fellép a Blink-182, az egykori tizenévesek és a mai huszonévesek kedvenc amerikai műpunk triója, a garantált őrjöngést ígérő Leningrad, és az utóbbi egy-két év egyik legizgalmasabb brit formációja, a The 1975, amelynek Chocolate című számát én személy szerint rongyosra hallgattam tavaly. Gyanítom, hogy sokan csak miattuk érkeznek két nappal a hivatalos fesztiválkezdés előtt az óbudai hajógyári szigetre.

A nulláról

Másnap, azaz a nulladik napon lesz döngősnek ígérkező buli Deadmau5-szal, legtöbben viszont a Queens of the Stone Age miatt vernek sátrat a helyszínen. A stílusteremtő kaliforniai zenekar súlyos, riff-központú rockzenét játszik, a karizmatikus Josh Homme irányításával. A stoner rock ikonjai fennállásuk során eddig hat nagy hatású albumot készítettek.

Augusztus 12-én, kedden fellép még a többszöri visszatérő Ska-P, valamint az Anti-Flag, mindkét bandának népes rajongótábora van tájainkon. A Deadmau5 után át lehet fáradni egy másik helyszínre, a Jimmy Eat World koncertrére vagy a magyar Paddy and the Rats-re, amely zenekar jópofa ír punkot nyom a Dropkick Murphys stílusában, de sokkal szelídebb szövegekkel.

Új időknek új dalai

Két abszolút kurrens dalnok is fellép a Sziget Fesztiválon. Jake Bugg a brit neo-folk revival fontos alakja, pedig még csak 20 éves. Az Arctic Monkeys is szívesen viszi őt magával turnézni, a tinilányok pedig neki köszönhetően kezdik hallgatni Bob Dylant vagy Tom Waitset.

Tom Odell szintén fiatal énekes-dalszerző, bár a gitár helyett inkább a zongorát részesíti előnyben. Ő is imádja az öreg amerikai dalnokokat, bár szerzeményeiben érezni lehet a mai menő zenekarok, például az Arcade Fire vagy a Bon Iver hatását is. Jake szerdán délután a nagyszínpadon lép fel, Tom pedig ugyanaznap este az A38-on, és szerintem ő jár jobban.

OutKast

El sem hisszük, hogy a déli rap nyolc év szünet után visszatérő úttörői igent mondtak a Sziget szervezőinek. Ezt a duót még az is ismeri, akit egyáltalán nem foglalkoztat ez a műfaj, hiszen a Hey Ya! vagy a Ms. Jackson a maguk idejében hatalmas slágerek voltak.

Macklemore & Ryan Lewis

Ennél trendibb név talán nincs is ma a mainstream hiphopban. A legutóbb négy Grammyt is bezsebelő Macklemore nem csak a könnyen befogadható, súlyos társadalmi üzenettel rendelkező, mindamellett popos dalai miatt népszerű, hanem a műfaj berögződéseivel szembemenő missziója miatt is, mely szerint szerint a hiphopban is ki lehet állni a melegek jogai mellett. Zenetörténészek szerint a rapzenében mindig akkor történik valami nagy változás, amikor egy fehér előadó letarolja a piacot. Macklemore eddig pályája jó példa erre.

Imagine Dragons

A brit indie pop kimértségét az amerikai stadionrock hatásvadászatával kombináló Las Vegas-i zenekar sokak szerint a közeljövő U2-ja vagy Coldplay-e lehet. Azonnal megszerethető, fülbebemászó dalokat írnak, minek köszönhetően idén el is happolták a Grammy díjat olyanok elől, mint David Bowie, a Led Zeppelin vagy a Queens of the Stone Age.

London Grammar

Fagyos, mégis érzelmes, visszafogott, mégis markáns. A brit trip-hop trió tavalyi bemutatkozó lemeze a finom elektronika és az akusztikus gitárfutamok jegyében kezdett hódítani, olyannyira, hogy az internetre feltöltött számaikra felfigyelt a világ. Saját hazájukban is próféták mostanában, tavaly többször felléptek a BBC műsoraiban, és ezeket a felvételeket rengetegen osztották meg a közösségi oldalakon. A különleges, egyszerre ismerős és újszerű hangzáshoz egyedi ízt ad a drámaian érzékeny énekesnő, Hannah Reid.

Darkside

Nicolas Jaar napjaink egyik legtehetségesebb újítója a négynegyedes tánczenében, a Dave Harringtonnal közösen alapított Darkside projektben pedig az underground technót ereszti össze élő hangszerekkel. A Darkside sokak szerint az egyik legizgalmasabb dolog, ami a kortárs elektronikában mostanában történik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?