A harag megrepedt fala

Versenyen kívül, a Horizontok szekcióban vetített friss alkotása, az Életem fénye kilenc évvel a Még itt vagyok után a második rendezése. Posztapokaliptikus balladája egy olyan világban játszódik, ahol egy ismeretlen betegség miatt kihaltak a nők. Lehangoló a táj, lélektelenek a férfiak, akikkel a fiatal apa és tizenegy éves gyermeke végtelennek tűnő útjukon találkozik. Nincs más céljuk, csak az életben maradás. Rövidre vágott hajával Rag (Anna Pniowsky érzékeny megformálásában) inkább fiúnak néz ki, mint kislánynak, de így a jó, magyarázza az apja, legalább kevesebb veszély leselkedik rá. Intim történet egzisztenciális kérdésekkel, amelyeket egy fényes intellektusú, mély érzelmű alkotó tesz fel. „A szülő óvja és tanítja a gyermekét, aki mielőbb a saját lábára akar állni, hogy egyedül fedezze fel a világot, ismerje meg az életet – így Casey Affleck. – Csakhogy a világ veszélyes helyzetek elé állítja, s okosan kell döntenie. Filmemet univerzális drámának nevezném, amely általam fontosnak tartott kérdésekre keresi a választ.”
Casey két évvel ezelőtt kapott Kristályglóbuszt Jiří Bartoškától, a fesztivál elnökétől. 
Életművéért idén a hétszeres Cseh Oroszlán díjas Vladimír Smutnýt, a cseh operatőrök egyik vezéralakját, a Prágai Filmművészeti Főiskola professzorát jutalmazta a fesztivál. Smutný a nyolcvanas évektől van erőteljesen jelen a cseh filmgyártásban. Jiří Svoboda alkotótársaként kezdett, majd Karel Kachyňa és Jan Svěrák filmjeit fényképezte, utóbbival a Kolját, a Sötétkék világot, legutóbb pedig a Mezítláb a tarlónt forgatta. Súlyos történetek kötik Ivan Fílához is (Lea, A tolvajok királya), Václav Marhoullal forgatott, bemutató előtt álló munkája, A festett madár pedig élete legnagyobb vállalkozása, operatőri koronájának legfényesebb gyöngyszeme.
Hetvenedik születésnapját a Forman vs. Forman Karlovy Vary-i bemutatóján ünnepelte Helena Třeštíková, a jeles cseh dokumentarista. A másfél hónappal ezelőtt Cannes-ban már vetített, 80 perces alkotás közös vállalkozása Jakub Hejnával. A Cseh Televízió és az ARTE csatorna összefogásában készült mű minden eddigi Forman-portrét maga mögé kényszerít, hiszen 400 órányi anyagból, különböző riportfilmekből, televíziós felvételekből, külföldi tévécsatornák anyagaiból válogatták és állították össze. Az elsődleges szempont az volt, hogy eddig ritkán vagy soha nem látott, archív felvételek mutassák be az Oscar-díjas rendező életútját, pályájának legizgalmasabb fordulópontjait. Nagyszerű munkát végzett az alkotópáros. A Forman vs. Forman sodró erejű dokumentumfilm lett, amely könnyekig képes meghatni az embert.
Megvan a legjobb női alakítás első számú jelöltje is: a német Corinna Harfouch, aki a negyvenegy éves Jan-Ole Gerster második rendezésében, a Larában nyújt igazán bravúros színészi alakítást. Lara 60. születésnapjára ébred. Este kivételes esemény várja: zeneszerzőként is tehetséges fia (a Napolából ismert Tom Schilling) zongorahangversenye. Viktor, életének e fontos napján elérhetetlen Lara számára. De még a barátnője elől is elzárkózik. Önálló koncertjére összpontosít. Nem véletlenül nem reagál anyja hívásaira. Lara maximalizmusa és őszintesége nem ismer határokat. Másokkal és önmagával szemben támasztott mérhetetlen igényessége, elvárásai miatt a munkahelyén sem mindenki kedvelte. Vezető beosztásában sokak életét megkeserítette. Férje elhagyta, élettársa nincs, idős anyja kíméletlenül a szemébe mondja, mit gondol róla, és most a fia sem akar találkozni vele. Lara mégsem nevezhető szívtelennek, csak éppen átkozottul igényes. Örökös önmarcangolásával a saját életét is megkeseríti. Azon a napon, amikor a fia inkább biztatást és elismerést várna tőle, kemény kritikával illeti szerzeményét. De ugyanezen a napon egykori zenetanárától megtudja, milyen tehetséges növendéke volt, és rosszul döntött, amikor elbizonytalanodásában egyik napról a másikra hátat fordított a zenének. Lenyűgöző film a Lara. Amilyen erős a dramaturgiája, olyan erős a szorítása is.
Egyre erősebb a versenyfilmek mezőnye is. A sok családi dráma közül a szlovén–macedón–szerb koprodukcióban készült Féltestvérek is kiemelkedik. „Veszélyes időket élünk – vélekedik a film rendezője, Damjan Kozole. – Sok őrült és sok pszichopata futkos a világban. Számunkra nem marad más, mint az együttérzés. Az együttérzés és a humor.”
Egy apának két leánya, két anyától, kétféle etnikumot képviselve. Szlovén az egyik anya, albán a másik. Ennyi még mindig elég, hogy a féltestvérek gyűlöljék egymást. Aztán az élet közös lakásba kényszeríti őket. El kell fogadniuk egymást. Össze kell csiszolódniuk. Még akkor is, ha a családtagok közül nem mindenki kívánja ezt. Az elszenvedett sérelmek több oldalról tűnnek gyógyíthatatlannak. Az indulatok már-már csillapíthatatlanok. De a két lány között lassan megreped a harag fala. Urša Menart és Liza Marijina az első perctől az utolsóig a vállán viszi a filmet. Két nehéz természet, két, egymástól homlokegyenest eltérő egyéniség, két különböző életfelfogás. Kihegyezett dialógok, groteszk helyzetek, a fekete humor teljes diadala. És a végén a megbékélés apró jelei.