Komoly hullámokat kavartak a csehek

Volt, aki nem akart hinni a fülének, amikor meghallotta a nevét, volt, aki abban reménykedett, hogy meghallja, és volt, aki minden reményét feladta, és látszott is rajta.

Mint minden fesztivál, Karlovy Vary mustrája is tartogatott meglepetéseket, amikor a zsűri eredményt hirdetett. Geoffrey Rush, az Oscar-díjas ausztrál színész a rendezvény utolsó napján töltötte be 73. életévét, így ő lett az est első ünnepeltje. A közönség által előadott Happy Birthday, dear Geoffrey című „négysoros” hallatán azonban egyáltalán nem érzékenyült el. Szinte fapofával vette tudomásul, hogy e csacska „kórusmű” egyedül neki szól, és könnycsepp helyett csak egy kósza izzadságcseppet törölt le az arcáról.

Az első életműdíjat Ivan Trojan, a csehek jeles színésze (legutóbb a lengyel Agnieszka Holland rendezésében, a Sarlatánban remekelt) kapta, akinek harmincöt évesen indult be a filmes pályája, azóta viszont a legjobb cseh rendezők foglalkoztatják.

Karlovy Vary valóságos rakétaállomása a cseh filmeknek. Az idei versenybe két hazai produkció is bekerült. Közülük az emberi jellemek színes kavalkádját felvonultató Disznótor (Mord), a debütáló Adam Martinec alkotása részesült külön elismerésben, de ugyanezzel jutalmazta a zsűri a Xoftex című görög filmet is. Egy görögországi menekülttábor szír és palesztin lakói közötti konfliktushelyzetekből mutat jó néhányat a rendező, Noaz Deshe, nem kihagyva azokat a humoros vagy már-már szürreális elemeket sem, amelyek teljessé teszik a tábor képét.

Csaknem 55 ezer szavazattal a közönségdíjat nyerte el Jiří Mádl Hullámok című rendezése. Mádl színészként aratta első sikereit. Az éjszaka gyermekeiben nyújtott alakításával évekkel ezelőtt el is nyerte a legjobb férfialakítás Kristályglóbuszát. Azóta a kamera mögött is kiválóan helytállt. Rengeteg dokumentumot, archív felvételt áttanulmányozva készítette el harmadik nagyjátékfilmjét, amelyben az egykori Csehszlovák Rádió munkatársainak hatvanas évekbeli bátor kiállásának állít emléket. Az ifjú főhősök egyike akkor lesz technikusa az intézménynek, amikor Nyugaton javában dübörög a rock and roll, diáklázadások törnek ki, Prágában pedig nem kis reményeket ölt a „tavasz”. De jön 68 forró nyara a szovjet megszállással, amikor a Csehszlovák Rádió nemzetközi hírszerkesztőségének munkatársai életüket kockáztatva jókora terhet vesznek a vállukra: igaz és pontos hírekkel szolgálják a népet, amíg csak a szovjet katonák el nem foglalják a Rádió épületét. A történet főhősei között fontos szerep jut a már említett technikusnak, akire a lenni vagy nem lenni kérdést azzal méri rá a sors, hogy el kell döntenie, szeretett öccse védelmét tartja fontosabbnak, aki diákként aktívan kiveszi a részét a forradalmi eseményekből, vagy végig kitart a kollégái mellett? Jiří Mádl a film első percétől az utolsóig bírja erővel, de a feszültség sem lankad a vásznon egyetlen pillanatra sem. Nagy horderejű film a Hullámok. A csehszlovák történelem egyik legfájóbb és legfelkavaróbb fejezetét tárja a néző elé. Árnyalt képet ad azokról a kivételes momentumokról, amelyekről eddig még senki sem készített filmet.

Különdíjban részesült a norvégok Örökké című válási drámája. Sigmund negyvenéves férfiként veszi feleségül Mariet, aki két gyermekkel érkezik a házasságba. Kapcsolatuk sokáig szinte idillikus, aztán valahogy mégis megbicsaklik. Marie szerint Sigmund túl sokat vállal, gyakran elutazik otthonról, a munkája, legalábbis látszólag, sokkal fontosabb számára, mint a családja, amely időközben újabb két gyerkőccel bővült. Egyre több és egyre nagyobb feszültségben élnek, aminek aztán a férfi vet véget. Civódásaival és kiborulásaival Marie veszít is női vonzerejéből, de még így is rokonszenves és szerethető marad. A néző ennek ellenére a férj oldalára áll. Helga Guren a legjobb női alakítás díját nyerte el szuggesztív játékával.

A legjobb férfialakítás díját A hal három napja című fekete-fehér holland–belga koprodukció két főszereplője, Ton Kas és Guido Pollemans kapta. Előbbi nem lehetett jelen a gálán, mivel Franciaországban forgat, utóbbi viszont nem rejtette véka alá mérhetetlen csodálkozását. „Ez egy egyszerű történet, nincs benne semmi különös. Apa és fia évente egyszer három napra találkoznak, megbeszélik, kinek hogy megy a sora legutóbbi együttlétük óta, s apró lépéseket téve megpróbálnak újra közel kerülni egymáshoz. Ennyi a sztori. Tényleg nincs benne semmi szenzáció.” És valóban. Semmi extra, mondhatnánk. Valahogy mégis mélyen érint bennünket apa és fia elgondolkoztató viszonya.

Az elsőfilmes szingapúri Nelicia Low Kardhegyen című alkotásával nyerte el a legjobb rendezés díját. Ő aztán sírdogált és hüppögött hosszasan, miközben fél Szingapúrnak megköszönte, hogy támogatták filmje elkészítésében. Hibátlan munka, amit az asztalra tett. Két fiútestvér, két tőrvívó drámai kapcsolatát ábrázolja egy meglehetősen fájó történet során. Az anya ugyanis hidegen eltartja magától hét év után börtönből szabadult idősebb fiát, akit azért ítéltek el, mert egyetlen szúrással halálos sebet ejtett a páston fiatal versenytársán. A fiú szerint véletlen baleset volt, mások nem így látták. A két testvér (Yu-Ning Tsao és Hsiu-Fu Lin lenyűgöző játéka) mindenesetre összetart, miután az idősebb egy szupermarketben kezdi elölről az életét, ám az anyjuk közéjük áll. Nem engedi, hogy szeressék egymást. A drámai végkifejlet magáért beszél.

Mark Cousins skót rendező (fekete zakóban, fekete ingben, fekete szoknyában, fekete, hosszú szárú zokniban és fekete cipőben) vette át a fesztivál nagydíját a modern angol festészet úttörőjéről, Wilhelmina Barns-Grahamról készített dokumentumfilmjéért. Hogy milyen úton került a verseny nagyjátékfilmjei közé ez a kilencvenperces portréfilm, nem lehet tudni. Mint ahogy azt sem, mivel nyerhette el a zsűri tetszését.

A záróest legnagyobb sztárja kétségtelenül Clive Owen, az angolok elegáns játékosa volt, aki eddigi életművéért Jiří Bartoskától, a fesztivál elnökétől kapott Kristályglóbuszt. Volt is nagy ölelkezés a végén!

A szerző a Vasárnap munkatársa