A gonoszság nyomában

Merészen indít Závada Péter legújabb kötetének nyitóverse: „A hűbér- úr önkénye, mint egy dupla bőrredő, / rázáródik a jobbágyokra”. 2023-ban olvasva ezeket a sorokat nehéz lenne a költői képet nem a jelenlegi magyarországi politikai viszonyrendszerre vonatkoztatni. A kötet azonban nem pusztán a status quót boncolgató politikai allegória – legalábbis nem ez a célkitűzése. A jelenlegi hatalmi rendszer olyannyira kiszámítható, hogy elsődleges módon írni róla  az unalom köszöbét súrolná – Závada Péter ambíciói és eszközei jóval összetettebbek. A versekbe merülve egy rendkívül gazdag képzeletvilágba kapunk bepillantást, mely meglepő asszociációkat tár elénk, miközben történelmi-kulturális múltunk görbe tükréül is szolgál. Az olvasásélmény lényege az, hogy a költő gondolatmenetének kacskaringós ösvényeit járhatjuk, melyeket az irodalmi, kulturális és társadalmi kérdések mellett a filozófia eszközei formálnak.

Závada Péternek ez az ötödik verseskötetete – az első 2012-ben jelent meg Ahol megszakad címmel, míg A muréna mozgása most két évvel érkezik a negyedik, Gondoskodás című kötet után. Závada Péter a kortárs magyar líra egyik legizgalmasabb személyisége, már csak azért is, mivel a popkultúrából érkezett az irodalomba – tehát abból a közegből, melyre gyakran még mindig a magas kultúra ellenlábasaként tekintünk. Az Akkezdet Phiaival, a legendás budapesti underground hiphopcsapattal széles körben ismert volt már a kilencvenes években, majd a magyar slam poetry egyik úttörője volt. És bár – Závada Pál fiaként – irodalmi felmenővel rendelkezik, későbbi, klasszikusabb vizek felé evező irodalmi ténykedését eleinte némi gyanakvás övezte irodalmi berkekben. Ma nem kérdés, hogy a kortárs magyar költészet egyik meghatározó alakjáról van szó, közben drámákat ír, dramaturgként tevékenykedik, műfordításokat is készít, jelenleg pedig egyetemen oktat.

A muréna mozgása három nagy részre tagolódik. Az elsőben két ciklus fonódik össze: A gonoszság története történelmi kontextusú versekből áll össze, míg az Ingamozgás a kötet másik, a költészet és a filozófia határmezsgyéjén mozgó vonalát képviseli. A második részben a Munkajegyzetek című ciklus verseit olvashatjuk – itt válik leginkább hangsúlyossá az irodalmi kikacsintás más művészeti műfajok felé. A harmadik részben egyetlen verset olvashatunk, mely egyben a kötet leghosszabbja: az Egy alma határai egyfajta kötetet lezáró, meditatív jellegű költemény.

A kötet első részének történelmi vonatkozását illetően hol pontosan, hol kevésbé pontosan meghatározott földrajzi és történelmi korszakokba csöppenünk – többségében középkori, feudalista berendezkedésű társadalmakba. Ezek középpontjában az emberi gyarlóság és kegyetlenkedés áll: a versek olyan hatást keltenek, mintha Hieronymus Bosch képeit nézegetnénk. Hol egy fiatal gyilkos kivégzésének képe villan fel, akit hóhérjai égő rőzsegyűrűk közé láncoltak, miközben a kivégzést nézők „Úgy dicsérték a halálát, / mint a legszebbet, amit valaha láttak,” hol a földesúr rakománnyal teli szekereit szájtátva bámuló jobbágyok tömegébe futunk bele, mely már elfeledkezett róla, „hogy mikor / a parasztbarokk evangélikus templom tornyára / a buzogánycsillagot megpróbálták felerősíteni, az egyensúlyát vesztett bádogosfiú túlélte-e / a zuhanást.” Természetesen felkínálkozik a feudalista társadalmi berendezkedés és a mai politikai hatalomgyakorlás közti párhuzam olvasatának lehetősége, a versek fókuszában azonban a gonoszság, a kegyetlenség univerzális jellege áll. A gonoszság példáiba többnyire konkrét történelmi vonatkozás vagy történelmi, illetve történelemmel foglalkozó személyiség révén kapunk bepillantást – mint például a rózsák háborúja, a holland kultúrtörténész, Johan Huizinga (aki A középkor alkonya című művével vált világhírűvé) vagy épp egy guatemalai ásatás. A versek mozgatórugója kevésbé a tényszerűség elve, mintsem egyfajta kísérteties hangulat megteremtésének célja, miközben azt véljük kihallani a sorok közül, hogy a kegyetlenkedés bárhol, bármilyen történelmi korszakban fellelhető.

A kötet többi verse esszészerűen épül fel – ezekben erőteljesen nyilvánul meg a költő filozófia iránti érdeklődése. Hangsúlyos szerephez jutnak itt a testrészek, gyakran teljesen váratlan asszociációk révén – ilyen például a fül, melyre úgy tekintünk, mint „az arc / triptichonjának két szélső freskója, / így Isten azt is a saját képmására formálta,” márpedig a költő szerint egyáltalán nem egy magasztos testrészről van szó, hiszen a fül funkciója elsősorban a zsírosodás – néhány meghökkentő képzettársítás révén pedig rövidesen Hamlet kertjében találjuk magunkat, majd Van Gogh és Szűz Mária vonatkozását mérlegelhetjük a problematikával kapcsolatban. Szintén gyakorta botlunk állatokba és állati metaforákba: van itt templom szentélye körül lopakodó leopárd, Oidipusz-sün- disznó és a nyelv metaforájaként szolgáló polip. A címadó muréna több vonatkozásban is kulcsfontosságú. A csupasz, pikkely nélküli, kígyószerű testtel rendelkező hal, mely a sziklák árnyékában rejtőzik, hogy cikázó mozgással csapjon le áldozatára, kiválóan ragadja meg azt a hangulatot, amit a kegyetlenség vizsgálatával vetít elénk a költő. Másrészt a muréna a kötet másik lényegi témájára is utal – mozgása a nyelv és a metaforák folytonos mozgására is reflektál: „És a név is / ugyanígy hűtlen önmagához, a murénára mutat, / majd cikázva továbbáll, mígnem a jelentés / bekebelezi, prédájául prédájának.”

Az utolsó versben a kötet számos meghatározó témája megjelenik. A verset lehet egyfajta intellektuális fejlődéstörténetként értelmezni, melyben fontos szerephez jut a túlburjánzó fantázia és a szorongás. Az ezekre történő reflektálás eredményeképp rajzolódik ki a költő igyekezete megpróbálni kizárni a betolakodó gondolatokat, illetve abbeli törekvése, hogy jelen legyen a pillanatban, úgy, hogy azt ne rontsa semmiféle külső tényező – előítélet vagy ráeszmélés. Felmerül itt a már említett nyelvi probléma: hogyan lehetséges megélni a jelen pillanatot, ha nincsenek rá nyelvi eszközeink, hogy azt kifejezzük? Fontos vonulata a kötetnek az észlelés, illetve a tudat és a tudattalan határmezsgyéjén lavírozó állapot leírására tett törekvés – tehát annak az állapotnak a leírására, melyre nincsenek nyelvi kifejezőeszközeink.

Závada Péter kötete arra ösztönöz, hogy fogjunk neki a vers másodszori elolvasásának, mely során már közelebb juthatunk a murénaszerűen cikázó gondolatmenetek értelmezéséhez. Merüljünk el a második (sokadik) olvasatban – melynek során nagyobb eséllyel leszünk képesek megmászni a gondolatösvényeket, melyek a dimbes-dombos terepről gyakorta meredek hegycsúcsokra visznek.

Závada Péter: A muréna mozgása. Jelenkor Kiadó, 2023.