Los Angeles. A nagy közönségsikert arató Trója című film díszleteként használt falovat fel akarják állítani a most Törökországhoz tartozó antik város közelében.
A filmbéli szereplést követően a város kapui hamarosan újra megnyílnak a hatalmas mesterséges ló előtt – közölte a Warner Bros. filmstúdió hétfőn.
A faló ismét beveszi Tróját
A filmbéli szereplést követően a város kapui hamarosan újra megnyílnak a hatalmas mesterséges ló előtt – közölte a Warner Bros. filmstúdió hétfőn.
A német Heinrich Schliemann által feltárt romok mellett felállítandó óriási falóban most persze nem lesznek majd görögök, mint hajdanán – nyugtatott meg mindenkit az amerikai filmstúdió illetékese, hamiskásan mosolyogva. A monda szerint ugyanis épp a görögök rombolták le az általuk épített híres trójai lovat.
A Warner Bros. tájékoztatása szerint a filmbeli építményt szállító hajó augusztus elején érkezik meg Törökországba. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.