A DNS-varázsló

Szép nagy derék ember. És milyen elegáns. Meg az az ősz halántéka neki..., az összhatáson még az enyhén vastagodó derék sem tud rontani.

A szerző felvételeSzép nagy derék ember. És milyen elegáns. Meg az az ősz halántéka neki..., az összhatáson még az enyhén vastagodó derék sem tud rontani. Csoda-e, ha a hallgatóság női része – azaz a többség – epekedő szemekkel bámulja, s titkon tán forró sóhajtások is lebegnek a légen által, ahogy a nagytudományú DNS-varázsló a színpadra fellépked.

Senki sem tudja oly kedvesen és romantikusan mondani, hogy például: petefészek. Előadásában költészetté nemesedik a megtermékenyítés egyszerű biológiai aktusa, csodás bűbájnak érezzük a nagybetűs Élet legnagyobb rejtélyét: egy pici gyerek születését. Kedvesen és udvariasan beszél spermiumokról és petékről, beágyazódásról, ciklusról és rendellenességekről. Még a legrettegettebb betegségek nevei sem hatnak az ő előadásában oly ijesztően. Reményt kelt és hitet, mindenek dacára, az AIDS, a klónozás, az őrült genetikai kísérletek dacára. Hitet abban, hogy élni érdemes, gyereket nemzeni még inkább, de a legjobb minél többet, s a hallgatóság ebben még akkor sem kételkedik, ha tudja, hogy Czeizel doktor valami enyhén zűrös amerikai gyermek-örökbefogadási ügybe keveredett. Igen, még ez is alig tudta csorbítani a renoméját, bár érdekes lenne tudni, hogy is volt ez valójában, azaz: nem dilettáns médiapatkányok tálalásában, hanem úgy igazából. Érdekes lenne tudni ezenkívül, vajon nem születik-e több gyermek a szokásosnál a genetikus professzor előadásai után kilenc hónappal. Kérem, ez nem vicc! Érvei tán még a legmegrögzöttebb agglegényt – lehet, hogy még magát Sherlock Holmesot is – sürgős családalapításra késztetnék.

Olykor azért úgy tűnik, kínosan kerüli a tabutémákat. Kissé frivol szóviccel élve – hisz annyi szó esett már a nemi szervekről –, ezeket inkább csakúgy szőrmentén érinti. A népességcsökkenést, a nemzetromlást, a genetikai hibák kijavításának lehetőségét egy olyan, toleránsnak mondott társadalomban, amely esélyt ad a legesélytelenebbeknek is, egy olyan társadalomban, amelyben egyre több öröklött betegségben szenvedő alapít családot és nemz újabb enyhébb-súlyosabb születési rendellenességben szenvedőket. Tabutémák, mert humanisták vagyunk, meg mert megyünk az EU-ba, mert...

És közben egyre több tizenéves férfipalánta akad fenn a katonai sorozás listáján. Fizikailag alkalmatlan. Ugyanakkor emberöltőn belül lehetővé válik hibátlan, szép testű, okos és még mondjuk zenei tehetséggel is megáldott gyermekek tudatos létrehozása – mármint azoknak a szülőknek, akik meg tudják fizetni. S valószínűleg lesz néhány kevés lakosságú, gazdag, egészséges, okos ország – meg a többség, amely undorító cinizmussal folyton „fejlődőnek” neveztetik.

A mindig elegáns DNS-varázsló szépen elmondja ezeket a szörnyűségeket, aztán lesétál a színpadról, ismét csak hódoló női tekintetek kereszttüzében. Emelt fővel, egyenes derékkal.

Meg kéne ezt tanulni valahogy. Emelt fővel járni a behúzott nyakúak között. Embernek maradni az embertelenségben. S egy libabőrös didergésre késztető jövőkép ellenére – remélni. Remélni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?