A Dán törzse

Ige: „A dániak elküldtek nemzetségükből öt férfit... Azt mondták nekik: Menjetek, kémleljétek ki az országot! ĺgy jutottak el az Efraim hegyvidékére, a Míká házához, s ott megálltak. Mert... felfigyeltek az ifjú lévita hangjára, betértek oda, és megkérdezték tőle: Ki hozott téged ide, mit csinálsz itt, és mi dolgod van itt? Ő azt felelte nekik: Ezt meg ezt tette velem Míká, megfogadott engem, és a papja lettem.”

(Bírák könyve 18, 2–4)

Az egész történet egy lopással kezdődött. Az imént idézett Míká lopott el az édesanyjától ezerszáz ezüstöt, ami már akkor sem két fillérnek számított. De amikor meghallja, hogy milyen súlyos átkot mond az anyja a tolvajra, akkor kezd számára kényelmetlenné válni a pénz, kezd félni az átok következményeitől. Inkább fölfedi tettét az édesanyja előtt, és elmondja, hogy nála van a pénz. Az anya nagyon megörül, hisz úgyis áldozati ajándékul szánta a fiáért, s hogy a kimondott átok alól megpróbálja menteni, gyorsan Míkának ajándékozza az egészet. Csakhogy aki egyszer már megégette magát, az a gyertyától is fél.

Ezért Míká ugyanezzel a lendülettel visszaadja az egészet az anyjának. A pénzmosás kezdeti formái. Ma ugyanez úgy történik, hogy a kétes pénzt megutaztatják néhány nagyon távoli bankon, esetleg egy-egy fiktív vagy valós cég kimutatásában, a kozmetikázás kedvéért egy kicsit jótékonykodni is illik belőle, hogy aztán nagyobb része valamilyen egyéni bankszámlán végezze. Ám végül mindez ritkán jelent igazán áldást a birtoklójának. Míkáék esetében az anya egy részéből „faragott és öntött bálványszobrot” készíttetett egy ötvössel.

Pedig az Úristen a második parancsolatban megtiltotta, hogy bármilyen formában ezt imádat céljából megtegyék! (2Mózes 20, 4–6) Míká mindezt még azzal tetézte meg, hogy a maradék pénzből egy efódot és egy terafimot csináltatott. Az elsőt főleg jóslásra, a másodikat az ősök szellemével való kapcsolattartásra használták. S hogy mindezt az Isten előtt is legalizálja, egy munkanélküli lévitát alkalmaz melléjük. (Izraelben a léviták feladata volt az istentisztelettel kapcsolatos tennivalók intézése.) Az egészben az a baj, hogy az isteni rend ezáltal fejre áll.

Az Istennek célja volt az emberrel, és ebben a választott nép példa és prototípus lehetett volna. Ehelyett az ember saját céljai és útjai igazolására próbálja felhasználni az Istent. Kétes ügyletei legalizálására, kívánságai eléréséhez próbálva felhasználni Őt. Csakhogy az Úristen ebben sohasem partner. Hiába próbál a mai ember is különféle jóslásokhoz vagy szellempraktikákhoz folyamodni, csak azt éri el vele, hogy az Istent rekeszti ki az életéből. Mert két úrnak nem lehet szolgálni.

A további bajok abból származnak, hogy a rossz példák általában a legragadósabbak. Főleg a bizonytalan és talajt vesztett emberek körében! Ennek példája a Dán törzsének esete is, akik a Józsué által örökségül kapott földjükből kiszorulva új helyet keresnek. Útközben fölfigyelnek az ifjú lévita hangjára, aki jót ígért (Miért is ne ígért volna jót, ha azért fizették meg!) Végül a lévitát magukhoz csábították, Míká házi szentélyét pedig kifosztották és elrabolták, hogy ezután az ő újonnan megszerzett városukat szolgálja.

Mert mennyivel könnyebbnek tűnik, ha mi tartjuk kézben az istent, minthogy magunkat bízzuk az Isten kezére. Az Úr Jézus maga is figyelmeztet, hogy vigyázzunk, mert hamis Krisztusok, hamis megváltók támadnak, hogy ha lehet még a választottakat is megtévesszék. Ő nem azért jött, hogy közvetítsen Isten és ember között, hanem hogy közben járjon érettünk!

Jézus nem szerencsét osztogatni jött, vagy kiszolgálni az emberek kívánságait, hanem szolgálni, azaz megkeresni és megtartani az elveszettet, megváltani a megtérőt!

Még egy végső, de nem kevésbé fontos tanulság: A Jelenések könyve 7. részében ott vannak Izrael törzseiből az elpecsételtek. Csakhogy Dán törzse nincs a fölsorolásban!

A szerző református lelkész