Az izraeli védelmi miniszter első ízben ismerte el, hogy a zsidó állam végzett a Hamász vezetőjével Teheránban

Iszmail Haníje

Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter első ízben ismerte el nyilvánosan hétfőn, hogy Izrael végzett júliusban Iszmail Haníjével, a Hamász vezetőjével Teheránban.

„Ezekben a napokban, amikor a húszi terrorszervezet rakétákat lő ki Izraelre, világos üzenetet akarok küldeni nekik mondandóm elején: legyőztük a Hamászt, legyőztük a Hezbollahot, megvakítottuk Irán védelmi rendszerét és megrongáltuk gyártókapacitását, megdöntöttük Aszad rezsimjét Szíriában, súlyos csapás mértünk a gonosz tengelyére, és súlyos csapás fogunk mérni Jemenben a húszi terrorszervezetére, amely még utolsóként áll” – hangsúlyozta Kac.

Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját és „lefejezi vezetésüket, ahogy azt Haníjével, Szinvárral és Naszrallahhal tette Teheránban, Gázában, illetve Libanonban; s ezt fogjuk tenni Szanában és Hodeidában is”. A tárcavezető ezzel Jahja Szinvár, a Hamász néhai gázai övezeti vezetőjére, valamint Iszmail Haníjére, a Hamász politikai irodájának volt vezetőjére, valamint Haszan Naszrallahra, a libanoni síita Hezbollah-milícia szintén megölt vezetőjére utalt.

Jemenből érkező rakéták miatt az utóbbi hetekben többször megszólaltak a légoltalmi szirénák Izrael középső részén. A légvédelem a rakétákat mind elfogta. A lakosság ilyenkor óvóhelyre vonul. A jemeni rakétatámadásokra válaszul csütörtök hajnalban az izraeli légierő jemeni célpontokat támadott.

A húszik a gázai övezeti háború kitörése óta támadásokat is végrehajtanak a Vörös-tengeren áthaladó hajók ellen, állításuk szerint az Izraellel egy éve a Gázai övezetben háborúzó palesztinokkal való szolidaritás jegyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?