A csapatmunkát szereti

Fabó Tibor mint Kolhaas Mihály az Egy lócsiszár virágvasárnapjábanDömötör Ede felvételeEmberléptékű lett ez az előadás, mondta. Az vált az előnyére, ami a színház hátránya, a pénztelenség. A hozzáállás vitte sikerre. A kollégák, az alkotók munkája. Bodor Johanna koreográfiája, Szabó Máté rendezése. Győztesként jöttünk ki a kezdetben vesztesnek látszó csatából – jegyezte meg Fabó Tibor, és hozzátette: szereti Amos Hart figuráját. Érti és szívvel-lélekkel azonosulni tud vele. Akárcsak egy másik műfajban Sütő András drámájának hősével.

Amikor Kolhaas Mihályt játssza, másképp érkezik a színházba, mint a Chicago előadása előtt?

Mindkét esetben „előedzést” tartok. Az Egy lócsiszár virágvasárnapja esetében elmélyültebb összpontosítást igényel a szerep. Amikor ez a dráma megy, jóval előbb érkezem. Ahogy belépek az öltözőbe, már csak az előadásra készülök. Eddig ötször játszottuk. Feszített tempóban készült, szinte az utolsó pillanatban állt össze úgy, hogy élvezhető legyen. Ezt az előadást úgymond egy pillanatig sem tudom kiengedni a kezeim közül. Emberi, fizikai kondícióimat próbálom olyan mértékben rendbe tenni, hogy cipelni bírjam a hátamon az előadást. Ez talán nem mindig jön össze, de a szándék szüntelenül munkál bennem, hogy a lehető legjobbat nyújtsam.

Hogyan sikerült az előadás?

Nem tudom megítélni. Viszonylag sokat kellett magammal foglalkoznom. Lukáts Andor rendezőként azonban jó támasz volt. Remekül körvonalazta, mit szeretne, és nagyon pontosan irányította, hová, merre fejlődjön az általam megjelenített Kolhaas Mihály. Gondolkodásra, filozófiára, emberi érzésekre épülő szerep ez, magamban, belül kellett kutatnom, onnan építkezem. Kolhaas Mihály akár én is lehetnék. Kamaszként láttam egy régi Lócsiszár-előadást, és megmaradtak bennem a képei. A történetet nagyon szeretem, érdekes és izgalmas téma. Sütő András feldolgozásában anno eszmei töltetet is kapott. Ma már ennek, azt hiszem, nincs olyan nagy jelentősége, meg is húztuk a szöveget rendesen. Az Egy lócsiszár virágvasárnapja a helytállásról szól. Arról, hogy meddig lehetünk birkalelkűek, és ez a mai világban is aktuális téma. A modern feldolgozás nem zavar, örülök, hogy ilyen irányból közelítettük meg ezt a drámát. Éppen ezzel húzzuk alá, hogy a jelentése ma is aktuális.

A színház ezzel az előadással ünnepli az 55. születésnapját.

Szerintem jó választás volt. Egyrészt ez a történet széles nézői réteget képes megszólítani, másrészt olyan előadás lett, amely egy kicsit túlmutat a hagyományos színjátszáson. Ez a két összetevő ötvöződött, és több szempontból is élvezhető előadás született. Egy ítész is élvezheti, ugyanakkor a néző is jól érezheti magát.

Ebből az öt és fél évtizedből hány évet töltött Komáromban?

Hetet. Két évadot a Mateszban, ötöt a Jókai Színházban. A Matesz színészeként az akkori életérzésemmel, színházi látásmódommal a mostani időket vártam. Rendben volt minden körülöttem, mégsem azt a színházi világot láttam és érzékeltem, amit igazából tapasztalni szerettem volna. Évek során sem történt meg azután a színházi csoda, amire vártam. A kilencvenes években, a változás után a maga módján mindkét színház kihasználta a lehetőségeket. Kassán volt egy nagyon jó korszakunk, és az elmúlt öt év nagyon jó volt Komáromban. Jubileumkor érkeztem annak idején 2002-ben, most meg a jubileumi előadás főszerepét játszom. Más lelkület költözött a színházba. A csapatmunkát szeretem, függetlenül attól, milyen a benne betöltött helyem. Azt, ha mindenki végzi a maga dolgát. Azt, ha mindent a produkcióért csinálunk, és nem azért, hogy magunkat mutogassuk. De ha egykoron a Mateszban nem éreztem volna meg a színház varázsát, valószínűleg nem jöttem volna vissza a katonaság után a színházhoz.

Az Egy lócsiszár virágvasárnapja próbafolyamata alatt feleségével, Marival a városból falura költöztek.

Vettünk egy tanyát Vágfüzes mellett, Kingyesen. Most ott élünk. Élvezem. Összetettebb és nehezebb megfelelni annak az életmódnak, mint a kényelmes városi életnek. Most szokjuk a környezetet, de mindenképpen kell majd egy bázis a városban is. Az egész új miliőnek frissítő és elevenítő ereje van, amit bele tudok építeni a mindennapjaimba. Remek indítása a napnak, amikor az ember reggel felkel, kimegy az udvarra, és ott várják a kutyák. Mari a zöldségeskert és a ház főgondnoka, enyémek a kutyák meg a gyümölcsös. Mindig akad tennivaló, nincs időnk unatkozni. Az Egy lócsiszár virágvasárnapja próbafolyamata alatt nehéz volt a tempót tartani saját magammal. Most próbálom utolérni magam.

Romantikus lehet saját fáról gyümölcsöt szedni, szénnel, fával fűteni.

Kertes házban nőttem fel Rozsnyó külvárosában. Inkább falusi jellege volt annak a városrésznek is. Tízéves koromban falura költöztünk, Rozsnyó mellé, Jólészre, tizennyolc éves koromig éltem ott. Számomra ezek a dolgok ismerősek, akár nosztalgiázhatnék is. Jólesik, hogy ez a tanya olyan helyen található, ahol nincs nyüzsgés. Nyugalom van. A falu ugyan odébb van, de nagy örömömre úgy tudom, többen járnak színházba a helyiek közül.

Harmadéves a főiskolán spanyol tolmács-fordítói szakon. Miért éppen spanyolul akar tolmácsolni?

Évek óta foglalkozom a spanyol nyelvvel. Belső elkötelezettséget, belső lobogást érzek ez iránt a kultúra iránt. Sok ottani barátom van, imádom azt az országot, akárcsak Latin-Amerikát. Spanyolországot jól feltérképeztük, többször voltunk ott. Tanulmányaim fő célja pontosan az, hogy a két kultúrát saját tevékenységem által közelítsem egymáshoz.

Milyen lesz az első karácsonyuk Kingyesen?

Szerintem szép. Amennyire lehetőségeink engedték, átalakítottuk a házat. Szeretnénk még vendégszobákat építeni, hadd jöjjenek a barátok, ha a város poros levegője után szeretnék kifújni magukat. Karácsonykor csak ketten leszünk Marival. Fenyőfát megint majd a legutolsó pillanatban vásárolunk. Nálunk ez már hagyomány. De mindig van, és mindig szép.