A csali geometrikus női formák

A Komart Galériában rendeztek kiállítást Fajó János Munkácsy-díjas képzőművész alkotásaiból: festményeiből és szobraiból. Az orosházi születésű Fajó János munkássága a konstruktív geometrikus művészet irányzatához kapcsolódik. A művésszel Pozsonyban beszélgettünk.

„A tárgyaktól el kellett jutnom a tiszta formáig. Kassáknak köszönhetem, hogy átlendített ezen a ponton”Peter Procházka felvételeNem emlékszem, hogy lett volna már kiállítása Pozsonyban, ezért gondolom, ezt a mostanit, a Komart Galériában fontosnak tartja.

Csoportos kiállításon már vettem itt részt, például a MADI-kiállításon állítottam ki nemzetközi társasággal, de egyéni kiállításom először van a szlovák fővárosban. Ez a mostani azért fontos számomra, mert a Komart és a Dobeš galériások vér szerinti rokonaim. Nemcsak abban az értelemben, hogy én is szláv származású vagyok, hanem hogy esztétikailag ide tartozom, a Dobeš Múzeum szellemi körébe.

Kassák Lajos volt a mestere. Mit köszönhet neki?

1950-től, ’51-től foglalkozom rajzzal és festészettel. Átéltem a festészet történetét a nagybányai festészeten, a kubizmuson, a konstruktivizmuson át a mai konkrét művészetig. Kassák meghatározó hatással volt rám. Amikor megismerkedtem vele, térkubisztikus, térfigurális képeket festettem. Figurális voltam, de kubisztikus, tehát formákkal és tárgyakkal is dolgoztam. A tárgyaktól azonban el kellett jutnom a tiszta formáig. Kassáknak köszönhetem, hogy átlendített ezen a ponton.

A festészeten kívül szobrászattal és grafikával is foglalkozik. Kevés az olyan művész, aki mindhármat műveli.

Szerencsém volt, mert minden mesterem, az első tanáromtól kezdve az utolsóig, sőt az utolsó munkatárs mesteremig, mint Vasarely vagy Nicolas Schöffer, totális emberek voltak: építészek, szobrászok, matematikusok, festők. Tőlük megtanultam, a legfontosabb, hogy általános szemlélettel figyeljük az egész optikai világ dolgait, vagyis mindazt, ami látókörünkbe tartozik, aminek színe és formája van. Aztán mindegy, hogy szobrot formázunk vagy képet komponálunk, mert tulajdonképpen csak meg kell tanulni a technikát. Ha fémszobrot alkotok, akkor egy kicsit lakatos is, ha faszobrot készítek, akkor egy kicsit asztalos is vagyok. De akár épületet is szívesen csinálnék, mert úgy érzem, hogy ahhoz is van affinitásom. Csak éppen nincs hozzá jogosítványom, mint a festészethez, szobrászathoz, grafikához. A világ viszont ma a jogosítványokról szól.

Az előző társadalmi rendszerben több más iránnyal a konstruktív geometrikus ábrázolási forma sem tartozott a preferált területek közé. Ezt hogy éli meg a művész, akinek meggyőződése, hogy azon az úton kell haladnia, amelyen elindult?

Ez a művészet a szocializmus idején a megtűrt kategóriába tartozott. Nem nagyon szerettek bennünket. Hogy megéljünk, létrehoztunk egy grafikai műhelyt, ahol szitanyomtatással kerestük a kenyerünket és a festékre valót. Ezenkívül dolgoztam az alkalmazott művészetben is, sok könyvcímlapot terveztem a hetvenes-nyolcvanas években.

A konkrét, a konstruktivista, a geometrikus művészet fejlődőképes?

Abszolút fejlődőképes. Ez echte nyelv, mivel formákkal dolgozik. És a világ minden tárgya formákból építkezik. A formakultúra pedig azért fontos, mert abból lesz az új épület, az új design, vagyis a második természet, amelyben, illetve amellyel az ember él. A konkrét művészet a formákban, a második természet tárgyainak a létrehozásában segít, hogy minél szebb tárgyakat alkossunk saját gyönyörűségünkre.

Ezek szerint a konstruktív geometrikus irány közel áll az alkalmazott művészethez?

Igen, a konkrét művészet az alkalmazott művészet kutatási területe. Ez a laboratórium, amelyből adjuk az intenciókat az alkalmazott művészeknek.

Milyen formák ihletik meg?

A női formák. Nagyon fontos a csalétek, a csali, vagyis ahogy a nők „formailag meg vannak szerkesztve”. Ezek a csalik az élet továbbvitelét, megújulását célozzák. És mi mindig lépre megyünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?