A bölcseletek hullámzásán

Ha Hodossy Gyula nevével vagy vele találkozom, először az Iródia (a nyolcvanas években megalakult fiatal irodalmárokból és irodalomkedvelőkből álló csoportosulás), az általa létesített már-már fogalommá vált Vámbéry Irodalmi Kávéház vagy a Lilium Aurum Könyvkiadó jut eszembe. Az írás, alkotás másodlagos szerepet töltött be nála eleddig. Nem is lehet ez másképp egy könyvkiadó igazgatójánál.

Az idei ünnepi könyvhétre összeállt egy kötetre való anyag A szerető önfegyelem címmel, mely vegyesen: verseket és egyéb kisprózai alkotásokat tartalmaz. Gondban vagyok a meghatározásnál, mert ezek nem novellák, inkább tárcák, jegyzetek, de nem vagyok messze az igazságtól, ha a bölcseletet használom műfaji megnevezésként. A verseket prózaszövegek követik, szinte szokatlan ez az olvasási mód egyazon szerzőnél. De meg lehet szokni. Bele lehet zökkeni a versbeszéd, a szöveg ritmusába. A kötet verseit a hangulatlíra megannyi íze, színe jellemzi. Sok esetben a nyelvi játékosság veszi át a vezérmotívumot. Mind a versekben, mind a prózai írásokban gyakran szerepel a szerző szülőföldje, a Csallóköz, benne Dunaszerdahellyel. „Lakhelyem Dunaszerdahely, azt mondják, láp, / de Kossuth itt is toborzott.” (Alfától, 64–65.old.) „A Csallóköz sziget, ez semmi, a Csallóköz szívében Dunaszerdahely, szülővárosom, de ez is semmi, Dunaszerdahelynek van egy művelődési háza, két szökőkútja és több utcája, de ez is semmi. Van irodalmi kávéháza, mint ahogy volt elsőként Londonnak, majd később Párizsnak, de ez is semmi.” (A semmiről, ami nem egyenlő a szigettel, 88. old.)

Hodossy bölcseleti prózáiban gyakran megszólal az önérzetes, érzelmes hang, érvényre jutnak a sérelmek visszafojtott hangjai, s a puszta kinyilatkoztatás helyett letisztult szólamok. Rám leginkább az apáról, az apa szelleméről és emlékéről írt sorok voltak a legnagyobb hatással. Több filozofikus ihletésű elmélkedésében köszön vissza a háborút megjárt, a hadifogságba esett apa. Ugyanúgy a politikum is hangsúlyos szerephez jut. A rendszerváltás előtti évek torokszorító hangulata, a járási párttitkárok kora idéződik meg többször (Kockásan). A legtöbb Hodossy-írás a lelki megtisztulást, a szellemi megújulást hirdető erkölcsi tanításként is értelmezhető. Ebben a hanghordozásban érződik a higgadt, arisztokratikus bölcselet. A belenyugvás, a jóra intés, a szeretetért fohászkodó bölcselet. Mindez az elmélkedés és emlékezet síkján jut kifejezésre. Az anyára, az apára, a letűnt korra való emlékezésben.

A kötet gyönyörű gondolatokat tartalmaz Istenről, a magányról, örömről, fájdalomról, szeretetről. Tulajdonképpen a címadó „szerető önfegyelem” jellemzi az egész kötetet. Hodossy írásait a higgadt önfegyelem, az Istentől eredő fegyelmezettség hatja át. „Ha önfegyelmezem magam, szeretetből teszem. Ha szeretetből cselekszem, az Istennek tetsző. Ha Istennek tetszőn élek, akkor az Emberért teszem.” (A szerető önfegyelem, 101. old.)

Nagyon meg lehet szeretni ezeket az írásokat. Lassan, sorról sorra olvasva. A hullámzáson ringatózva. Hodossy ezzel a kötetével mély gondolatisággal gazdagította irodalmunkat.

(Hodossy Gyula: A szerető önfegyelem, Lilium Aurum, 2003)