VIDEÓ: Iskolát bombáztak az oroszok, több mint 60 halott

Kép: Twitter/NEXTA

Akár 60-an is meghalhattak a Luhanszk megyei Bilohorivka iskolaépületét ért orosz légicsapásban – jelentette be Telegramon vasárnap a kelet-ukrajnai megye kormányzója.

Szerhij Hajdaj azt közölte, hogy a szombat délután végrehajtott légicsapást követően eddig két holttestet találtak, 30 embert sikerült kimenteni, ám körülbelül 60-an rekedtek a romok alatt, ők vélhetően már halottak.

A légicsapás nyomán az iskolában – ahova korábban mintegy 90-en menekültek a bombázások elől – tűz ütött ki, és az épület összeomlott.


Hajdaj emellett azt közölte, hogy továbbra is harcok dúlnak Popaszna és Szeverodonyeck térségében.

Bilohorivka mintegy 10 kilométerre nyugatra fekszik az orosz támadás alatt álló Liszicsanszktól.

A Kyiv Independent című angol nyelvű hírportál arról számolt be, hogy vasárnapra virradóan Ukrajna összes régiójában ismét megszólaltak a szirénák.

Ugyancsak vasárnap az ukrán hadsereg vezérkara azt közölte, hogy folytatódott az orosz előrenyomulás a a donyecki régió térségében, s az orosz csapatok a Szlovjanszktól 20 kilométerre északra fekvő Sandrigolovoj település pereméhez értek.

Az ukrán hadsereg összesen kilenc orosz támadást vert vissza – adták hírül, hozzátéve, hogy az orosz erők légi és szárazföldi úton is támadják a mariupoli Azovsztal acélmű épületét, ahol a délkelet-ukrajnai várost korábban védő fegyveresek elbarikádozták magukat.

A gyárból szombatra sikerült az összes civilt evakuálni. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban azzal fenyegetőzött, hogy ha az orosz támadók megpróbálják teljesen megsemmisíteni a gyártelepet védő ukrán erőket, vagy civileket támadnak, Kijev megszakítja a háború befejezését célzó kétoldalú tárgyalásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?