Veszélyben volt a brit parlament

London. A brit parlament ellen készülő vegyi vagy biológiai támadás tervéről értesítette a képviselőket a brit belső elhárítás (MI5). Erről tegnap számolt be a The Daily Telegraph.

London. A brit parlament ellen készülő vegyi vagy biológiai támadás tervéről értesítette a képviselőket a brit belső elhárítás (MI5). Erről tegnap számolt be a The Daily Telegraph. A legnagyobb brit konzervatív napilap értesülése szerint a szolgálat felderítette, hogy a közelebbről meg nem nevezett terrorcsoport lépfene-kórokozókat vagy növényi kivonatokból készített, kivételesen erős mérget, ricint juttatott volna az alsóházi ülésterem légterébe. Ez az értesülés is hozzájárult, hogy a képviselők végül is megszavazták a terem és a látogatói galéria közé 1,3 millió fontos beruházással építendő biztonsági üvegfal költségeit. Tény, csak nagyon csekély, 7 fős többséggel mondtak rá igent, egyrészt többen megkérdőjelezik az üvegfal hatékonyságát, másrészt sokan a demokrácia alapelvével, a választó és képviselője közötti közvetlen kapcsolattal ellentétesnek minősítették a terem elkerítését a látogatóktól. Egy ideiglenes üvegfalat mindazonáltal máris beépítettek az ülésterem és a nyilvános galéria közé a húsvéti parlamenti szünet alatt. Peter Hain, az alsóház vezére közölte: Manningham-Buller, az MI5 vezérigazgatója arról tájékoztatta a honatyákat, ha az al-Kaida terrorcsoport egy sejtjének sikerülne lépfene-kórokozókkal vagy ricinnel telt fiolát az ülésterembe dobnia, a hatóanyag pillanatok alatt szétterjedne az egész légtérben. Londonban már a múlt év elején komoly terrorpánikot okozott, amikor egy lakásban a Scotland Yard teljesen kiépített ricinelőállító laboratóriumra bukkant. Szakértők szerint a ricin hatezerszer mérgezőbb az arzénnál. Nagy-Britanniában hónapok óta a második legmagasabb fokú terrorkészültség van érvényben. Elhárítási szakértők elkerülhetetlennek tartják valamilyen terrortámadás megkísérlését brit célpontok ellen; ennek legvalószínűbb formája szerintük az öngyilkos merénylet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?