Vajon ki léphet be az első körben?

Berlin. Az Európai Unió illetékes biztosa és a belga külügyminiszter igyekezett helyreigazítani a belga kormányfő múlt heti bejelentését az EU-bővítés első körében csatlakozó országok névsoráról.

Berlin. Az Európai Unió illetékes biztosa és a belga külügyminiszter igyekezett helyreigazítani a belga kormányfő múlt heti bejelentését az EU-bővítés első körében csatlakozó országok névsoráról. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szemleírója ezzel kapcsolatban emlékeztetett: Guy Verhofstadt pénteken Gentben úgy fogalmazott, hogy a két hónap múlva esedékes brüsszeli EU-csúcs résztvevői konkrét utalást fognak tenni arra, mely országok lehetnek benne a 2004-re tervezett első bővítési fordulóban. A belga miniszterelnök többet ígért, mint a júniusi göteborgi nyilatkozat; abban arról volt szó, hogy az első új EU-tagok polgárai részt vehetnének az Európai Parlament képviselőinek 2004 júniusi megválasztásán. Günter Verheugen bővítési biztos és Louis Michel belga külügyminiszter a fentivel kapcsolatban közölte: decemberben ugyan világosabbá fog válni az első bővítési kör nagysága, ám végleges névsort tartalmazó határozatról nem lehet beszélni. A német konzervatív lap szerint egyre több jel utal arra, hogy a ciprusi kérdés

miatt megakadhat az EU-bővítés folyamata: csökkennek ugyanis a megosztott szigetre vonatkozó békemegállapodás esélyei. „A lehetőség ablaka kezd lassan becsukódni” – idézte a lap Verheugen szavait, aki szerint az EU nyitott szemmel sodródik egy nagy probléma felé. „Vagy Ciprussal együtt kerül sor a bővítésre, vagy egyhamar nem lesz semmilyen bővítés” – szögezte le a német EU-biztos. Az unió elvileg kész egy megosztott Ciprus befogadására is, ám tisztázatlan kérdés, vajon (és ha igen, milyen feltételek mellett) hajlandó-e ebbe belemenni Törökország, amely tagjelölt ugyan, de még nem kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat Brüsszellel. Ugyanakkor Lengyelországot is „problematikus esetnek” tartják, eddig csupán 17-et zárt le a csatlakozási tárgyalások 31 fejezete közül – pedig az igazán fogós témák (mezőgazdaság, regionális alapok) még terítékre sem kerültek. Varsó köti az ebet a karóhoz mind a munkaerő szabad áramlása, mind a lengyelországi ingatlanszerzés kérdésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?