Központban az olvasás intézményei és szakemberei a Komáromi járásban

év könyvtára
Komárom |

A Szinnyei József Könyvtár másodízben osztotta ki az Év Könyvtára díjat, amelyet ezúttal naszvadi, szentpéteri és martosi intézményeknek kaptak meg. Emellett egy naszvadi és egy búcsi szakember munkáját külön elismerésben részesítették.

Az ünnepi alkalom jó lehetőség arra, hogy egy kicsit elgondolkodjunk azon, miért is van szükség könyvtárakra a közösségeinkben, és miként változott a szerepük a 21. században” 

– fogalmazott a díjátadón Fabó Mária, a Szinnyei József Könyvtár igazgatója. Hozzátette: A 21. századi könyvtáraknak tradicionális szerepük mellett egyrészt modern információs központokká, másrészt olyan közösségi terekké kell alakulniuk, amelyek szolgáltatásaikon keresztül összekötik az embereket, az általuk szervezett közösségi programok, előadások és egyéb rendezvények pedig gazdagítják a helyi közösség életét.

Könyvtárak és könyvtárosok

A díj harmadik helyezettje a Martosi Községi Könyvtár lett, amely elsősorban a közösségépítő és kulturális tevékenység, az olvasókkal való kapcsolattartás terén nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Második helyen a Szentpéteri Községi Könyvtár végzett, amely ugyancsak bőséges programkínálatával, az olvasást és tanulást ösztönző rendezvényeivel, közösségépítő tevékenységével érdemelte ki az elismerést. Az első helyet végül a Naszvadi Művelődési Ház keretein belül működő könyvtár nyerte el, amely számos téren kimagasló munkát végzett, s élő, aktív közösségi térként funkcionál.

A könyvtárak mellett a könyvtáros szakmában végzett sokéves munkásságuk okán két kollégát is díjaztak. Asztalos Márta, a naszvadi könyvtár vezetője a szakmában végzett több évtizedes aktív tevékenységéért, valamint a kultúra ápolása terén kifejtett munkásságáért érdemelte ki a díjat. Mellette még Molnár Lászlót, a búcsi Esterházy János Községi Könyvtár szakemberét tüntették ki. Ő rendkívüli elhivatottsággal több éves szünet után szervezte újjá és élesztette fel a település könyvtárát.

Folyamatos szakmai segítség

Gazdaságilag nem hozzánk tartoznak ezek az intézmények. Természetesen az önkormányzatok a fenntartóik, de módszertanilag mégis hozzánk kötődnek. Ez annyit jelent, hogy elszámolási kötelezettségük van az irányunkban, minden hónapon leadják a statisztikáikat, amit mi összegzünk és elküldünk Nyitrára. A másik pedig, hogy amit egy könyvtárban el kell végezni, ami tkp. egy könyvtáros feladata, abban mi segítjük őket. Minden éven számon tartjuk, hogy egy-egy könyvtárban milyen munka folyik” 

– mondta lapunknak Fabó Mária, milyen tényezőket vettek figyelembe a díjazásnál.

A díjátadó előtt egy képzést is tartottak a közkönyvtárak vezetőinek, amely során Török Ágnes adott elő a jelenlevőknek, Pavol Špáni pedig bemutatta nekik a települési és iskolai könyvtárakban is jól hasznosítható BIBLIB integrált könyvtári rendszert. Másfelől pedig a felnőttek és gyerekek olvasási szokásairól, azok népszerűsítéséről hallhattak beszámolót Péterfi Ritától, aki a budapesti Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum főigazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?