Dezinformáció és kenyér

Helyettük olyan személyek és erők jutnak nagyobb befolyáshoz, akik nem a hagyományos játékszabályok alapján szeretnek, tudnak és akarnak játszani. A siker azonban nem feltétlenül azzal magyarázható, hogy maga a társadalom változna szélsőségesebbé: a választók kritikus része egyszerűen csak elégedetlen a vezetők el (nem) végzett dolgával.

Olvasva a sajtóban a szélsőséges erők sikereiről készített elemzéseket kirajzolódik egy már-már komikus tendencia. A magyarázatok ugyanis rendszeresen külső tényezőknek tulajdonítják a radikálisok térnyerését, mintha az aktuális vezetők kormányzása, mint olyan, nem is lenne kritérium. Az értelmezések többsége szerint, ahol előugrik egy sikeres szélsőséges jelölt Ausztriától és az Egyesült Államoktól Románián keresztül Szlovákiáig, ott elsődlegesen megemlítendő tényezőként jellemzően az orosz dezinformációs tevékenység van a háttérben. Vagy ha Putyin nem is aktivizálta magát, akkor a társadalom fasizálódása zajlik. Nagyon esetlegesen a populizmus felelős a hatalmi átrendeződésért, ami ebben az értelmezésben kizárólag a radikális jelöltek által megfogalmazott népszerű, de jobbára betarthatatlan ígéreteket jelenti.

Jellemzően ritkábban említik a magyarázatok között, hogy a legtöbb esetben ezek a radikális csoportok demokratikus és törvényes választáson, a korántsem szélsőséges választópolgárok szavazatainak köszönhetően szereznek nagyobb súlyt a politikában. Vagy jutnak éppenséggel kormányszerephez. A bizonytalan választók viselkedésmódja azonban elsősorban az egyéni, gazdasági jellegű félelmekre épít, őket nem különösebben érdekli, hogy a választottak miként tekintenek a demokratikus értékekre vagy a Nyugatra, mondjuk Oroszország ellenében.

A parlamenti demokráciákban egy választás kimenetele apró árnyalatokon múlik – pár tíz- vagy százezer otthon maradó választó vagy átszavazó döntése határozza meg az erőviszonyokat. A perdöntő választói réteg nem különösebben fanatikus – azt fi gyeli, miként romlik vagy javul a saját sorsa a kormány döntéseinek következtében. Jobban szeretne élni, a saját bőrén érzi a megszorításokat, és akár felindultságból mehet szavazni vagy maradhat otthon. Példának okáért a Trump vezette USA nem vált hirtelen fasisztává.

Az Egyesült Államok, Ausztria, Szlovákia, Románia választásait elsősorban nem a „woke”, a TikTok és a (tényleg a józan észre ártalmas) szociális hálózatok vagy Putyin döntötte el. Hanem az, hogy az ingadozó szavazók látták a kormányzó elitet, és úgy ítélték meg, az nem képes a tevékenységével fenntartani a jólétüket, rosszabb esetben egyenesen káros irányba viszik az országot.

Az év elején le kell szögezni, Szlovákiára is éppúgy igaz ez az alapszabály. Robert Fico hatalmának kulcsa nem abban rejlik, hogy a miniszterelnök mennyi kommunikációs csatornát szerez magának, hová megy üdülni, vagy milyen sufnivideókat publikálnak róla. Ez a tartalom azokat a szavazókat érdekli, akik egyébként sem választanák soha Ficót vagy a szövetségeseit. A Smer jövőjének kulcsa, hogy a kormány – ha elkerüli az összeveszést – vajon mennyire sikeresen menedzseli le a konszolidációnak nevezett megszorításokat. Ha biztosítva van a kenyér, ott nem lesz szükség dezinformációra. Ha pedig hangos a kormány, az annak a jele, hogy az emberek a bőrükön érzik a változást.