Fico és Pellegrini a külpolitikáról egyeztetett

Robert Fico kormányfő és Peter Pellegrini államfő között az elvárásoknak megfelelően nagy volt az egyetértés (TASR-felvétel)
Pozsony |

Peter Pellegrini államfő az elnöki palotában fogadta Robert Fico (Smer) miniszterelnököt. A kormányfő elleni merénylet óta hivatalosan először találkoztak. Az elnök bejelentette, az egységes külpolitikára vonatkozó állásfoglalás aláírására készül a három legfőbb közjogi méltóság. A házelnök kérdése továbbra is lezáratlan marad.

Pellegrini a beszéde elején bírálta, hogy a miniszterelnök elleni május 15-ei merénylet ellenére szerinte a politikai harc újra rendkívül ellenségessé vált. Felidézte, hogy a merénylő azért lőtt rá Ficóra, mert nem értett egyet a politikai nézeteivel, és arról beszélt, hogy a társadalmi feszültség gerjesztése vezethet el az ilyen bűncselekményekig. Itt érdemes felidézni, hogy közvetlenül a merénylet után az ellenzék nem hívott össze tömegtüntetéseket, ahol a kormány lépései ellen tiltakoztak volna, a demonstrációkat csak az elmúlt hetekben újították fel.

Pellegrini hangsúlyozta, hogy Szlovákia az Európai Unió és a NATO tagja. Bejelentette, hogy szeptember elsején a legfőbb közjogi méltóságok, így az államfő, a parlament megbízott házelnöke és a miniszterelnök egy olyan állásfoglalást fog aláírni, amelyben arra kötelezik el magukat, hogy a külpolitikai kérdésekben egységesen járnak el. „Ebben világosan leszögezzük, hová tartozik Szlovákia, milyen külpolitikát akar folytatni, és egységet is mutatunk ezekben a kérdésekben, hogy semmilyen kétely ne maradjon” – jelentette ki az államfő.

A házelnök kérdése

Pellegrini államfővé választása után ugyanakkor a második legfőbb közjogi méltóságnak, a parlament házelnökének pozíciója betöltetlen, hiszen a tisztségből ő ült át az elnöki palotába. Ahogy arról beszámoltunk, a házelnöki tisztség a koalíciós szerződés szerint a Pellegrini alapította Hlasnak jár, de bejelentkezett érte az SNS-t vezető Andrej Danko is. Fico pedig azt támogatja, hogy a parlamentet a jövőben Danko vezesse. Ezért a szeptember elsejei találkozón, amelyet a szlovák parlament történelmi épületében tartanak majd, minden bizonnyal Peter Žiga (Hlas) megbízott parlamenti házelnök vesz majd részt.

Pellegrini, bár konkrétumot nem említett, arról is beszélt, reméli, hogy a kormánypártok elnökei a legközelebbi koalíciós tanácskozásokon meg tudnak állapodni és fel tudják oldani a köztük lévő feszültségeket, hogy a társadalom legsúlyosabb problémáinak megoldására tudjanak koncentrálni. „Ez a legjobb recept arra, hogy a kormánynak ne kelljen álproblémákra és pszeudoügyekre reagálnia” – tette hozzá azzal, hogy a kabinetnek a kormányprogram teljesítésére kell koncentrálnia. Majd sok energiát és egészséget, illetve türelmet kívánt a miniszterelnöknek, mivel Pellegrini szerint a következő időszakban nagyon sok feladat vár rájuk.

Az államháztartási hiány

Fico az államfővel való találkozó után megköszönte a jókívánságokat, majd arról beszélt, hogy a kormányprogramból már eddig is sok mindent sikerült teljesíteniük. A miniszterelnök tájékoztatta Pellegrinit arról, hogy milyen intézkedések jöhetnek szóba annak érdekében, hogy csökkentsék az államháztartási hiányt. „Több változat van az asztalon. Az egyik egy rövidtávú variáns, amely csak a 2025-ös évre vonatkozna, de van egy hosszabbtávú variáns is, amely a 2025-ös és a 2026-os, de akár a 2027-es évre is vonatkozna” – mondta Fico. Hozzátette, bármelyik változat is legyen, az intézkedések túlnyomó többségét egy törvényként szeretnék a parlament elé terjeszteni. Majd arról is beszélt, egy esetleges államfői vétót tiszteletben fog tartani, nem fogja azt támadásként értelmezni, de bízik benne, hogy az elnök tárgyilagosan dönt a kérdésben.

Fico Kínába repül

A külpolitikai tevékenységek koordinálásával kapcsolatban a miniszterelnök arról beszélt, Pellegrini tudomására hozta az idénre tervezett külföldi útjainak listáját. Eszerint a kormányfő egyik legjelentősebb útja szeptember és október fordulóján Dél-Koreába vezet majd, ahol a jászlóapátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) atomerőmű új blokkjának felépítéséről tárgyal. Október 7-én pedig a szlovák és az ukrán kormány közös ülést tart, amelyre Fico szerint minden bizonnyal Munkácson kerül majd sor. Október és november fordulóján a miniszterelnök Kínába készül, decemberben pedig Latin-Amerikába utazik. Az említetteken túl az uniós csúcsokon és kétoldalú találkozókon is részt vesz. Orbán Viktor (Fidesz) magyar kormányfővel például nemrég a migráció kérdéséről egyeztetett. Fico üdvözölte a Pellegrini által említett közös külpolitikai nyilatkozatot és arra utalt, hogy az Alkotmány értelmében az ország külügyeinek alakításában az államfő is szerepet vállal. „Szlovákia miniszterelnökeként mindig a szuverén szlovák külpolitikát fogom képviselni, de mindezt úgy, hogy semmilyen módon ne veszélyeztessem az olyan nemzetközi szervezetekben való tagságunkat, mint amilyen az Európai Unió, vagy a NATO” – jelentette ki Fico. A miniszterelnök a parlamenti házelnök választásával kapcsolatban azt mondta, ez a kérdés még nem tart ott, hogy ebben döntés szülessen. „Ebben a kérdésben két pártnak, a Hlasnak és az SNS-nek kell döntő szerepet játszania” – mondta Fico azzal, ő csak segítheti a két szereplő megegyezését.

A köztársasági elnök a Ficóval való egyeztetéssel folytatta a legfőbb közjogi méltóságokkal, pártvezetőkkel való találkozósorozatot, amelyet hétfőn Peter Žiga (Hlas) megbízott parlamenti házelnökkel való tárgyalással indított.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?