Uniós diplomáciai offenzíva

Rijád/Damaszkusz/Teherán. Joschka Fischer német külügyminiszter Rijádban, Renato Ruggiero olasz külügyminiszter pedig Damaszkuszban, majd Teheránban tárgyalt az Afganisztán körüli fejleményekről.
Joschka Fischer és vendéglátója, Szaud el-Feiszal herceg Afganisztán jövőjéről cserélt véleményt.

Rijád/Damaszkusz/Teherán. Joschka Fischer német külügyminiszter Rijádban, Renato Ruggiero olasz külügyminiszter pedig Damaszkuszban, majd Teheránban tárgyalt az Afganisztán körüli fejleményekről.

Joschka Fischer és vendéglátója, Szaud el-Feiszal herceg Afganisztán jövőjéről cserélt véleményt. A német külügyminiszter szerint a rijádi külügyek irányítója egyetértett az EU Afganisztánnal kapcsolatos álláspontjával, amely szerint a közép-ázsiai országban egy széles alapokon nyugvó kormányt kell alakítani. A két külügyminiszter véleménye megegyezett abban is, hogy a megoldást Afganisztánon belül kell megtalálni és az átmeneti időszakban szerepet kell kapnia a jelenleg római száműzetésben élő Záhir Sah volt afgán királynak. Elhangzott a tárgyalásokon, hogy a rendezésnél figyelembe kell venni az Afganisztánnal szomszédos országok érdekeit is.

Renato Ruggiero, az olasz diplomácia vezetője Damaszkuszban Bassár el-Aszad szíriai államfővel tárgyalt. Találkozójukon elhangzott: Róma és Damaszkusz kész a nemzetközi terrorizmus elleni harcra, valamint arra, hogy a közel-keleti béke megteremtésén munkálkodjék. Teheráni megbeszélésein Kamal Harazi iráni külügyminiszterrel ugyancsak a terrorizmus elleni harcról, Afganisztán jövőjéről és a közel-keleti helyzetről esett szó. A tárgyalások után a két miniszter hangoztatta, hogy azonos az álláspontjuk a megvitatott kérdésekben. Leszögezték, hogy a terrorizmus elleni harcot az ENSZ égisze alatt kidolgozandó terv alapján kell megszervezni. Az iráni diplomácia vezetője megerősítette, hogy kizárólag katonai megoldással nem lehet megfékezni a terrorizmust. Harazi is állást foglalt amellett, hogy az afgán kormányban helyet kell kapnia valamennyi etnikum képviselőjének. A Közel-Kelettel kapcsolatban az iráni külügyminiszter üdvözölte, hogy Európa ismét bekapcsolódik a békés rendezést célzó erőfeszítésekbe.

Párizsi bejelentés szerint a hét végén Hubert Védrine francia külügyminiszter látogat Rijádba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?