Trump a kongresszust okolja a "nagyon veszélyes" viszonyért Oroszországgal

Washington |

<p>Az elnök csütörtöki Twitter-bejegyzésében úgy vélekedett, hogy az amerikai-orosz viszony &quot;minden idők legalacsonyabb és&nbsp;&nbsp;egyben nagyon veszélyes&quot; szintjén van.</p>

"Megköszönhetik ezt a kongresszusnak, ugyanazoknak az embereknek, akik még egészségbiztosítást sem tudtak adni nekünk" - tette hozzá. 

A mikroblog-bejegyzést Donald Trump egy nappal azután tette közzé, hogy aláírta a múlt héten a kongresszus által elsöprő többséggel megszavazott törvénycsomagot, amely új szankciókkal sújtja Oroszországot, valamint Iránt és Észak-Koreát és amely egyúttal korlátozza az elnöki hatalmat is. 

Trump szerdán aláírta ugyan a törvénycsomagot, de utána közleményben kifejtette:  ezt csupán "a nemzeti egység érdekében" tette, a törvénycsomagot "hibásnak" minősítette és kilátásba helyezte, hogy alkotmányos jogaival összhangban álló intézkedéseket hoz majd. A közleményben azt hangoztatta, hogy pártfogolja Irán és Észak-Korea megbüntetését, ám nem tett említést az Oroszország elleni szankciókról. 

Megerősítette ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok "nem tűr el beavatkozást a demokratikus folyamataiba".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?