Továbbra is a ČSSD a legnépszerűbb Csehországban

Prága |

<p>Egy közvélemény-kutatás szerint januárban is a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) nyerte volna meg a csehországi képviselőházi választást, hasonlóan az októberi előre hozott választáshoz.</p>

A prágai CVVM közvélemény-kutató intézet pénteken nyilvánosságra hozott országos felmérésének eredménye szerint, ha január közepén új választást tartottak volna Csehországban, a megkérdezettek 27 százaléka szavazott volna a CSSD-re, míg a második helyen az ANO mozgalom végzett volna 25 százalékkal. A harmadik hely - 14,5 százalékkal - a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjáé (KSČM).      Októberben a CSSD 20,5, az Igen 19, a KSCM pedig 13 százalékot kapott, ami azt jelenti, hogy időközben mindhárom párt támogatottsága emelkedett.     A negyedik helyen a jobbközép TOP 09 párt végzett volna 12 százalékkal, az ötödiken a Kereszténydemokrata Unió - Csehszlovák Néppárt (KDU-ČSL) 6,5 százalékkal. Bejutott volna még a parlamentbe a Virradat (Úsvit) mozgalom, valamint a Polgári Demokratikus Párt (ODS) 5-5 százalékkal. Ez mindkét tömörülés esetében két százalékkal gyengébb eredmény, mint októberben. Ezek az adatok azt mutatják, hogy az egykori erős kormánypárt, az ODS tovább veszített támogatottságából.     A közvélemény-kutatás eredménye szerint a választási részvétel 62 százalékos lett volna, hasonló az októberihez.     A cseh kormánykoalíciót a ČSSD, az Igen és a KDU-ČSL alkotja. A három pártnak együttesen 111 mandátuma van a 200 tagú parlamenti alsóházban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?