Tovább bolyong az Aquarius a menekültekkel

A francia elnöki hivatal meg-erősítette, a korábbi tervek-nek megfelelően a francia el-nök ma együtt ebédel az olasz miniszterelnökkel Párizsban. Előzőleg felmerült, a két ország között kibontakozott menekültügyi vita miatt elma-radhat kettejük találkozója.Párizs/Róma.

A francia elnöki hivatal meg-erősítette, a korábbi tervek-nek megfelelően a francia el-nök ma együtt ebédel az olasz miniszterelnökkel Párizsban. Előzőleg felmerült, a két ország között kibontakozott menekültügyi vita miatt elma-radhat kettejük találkozója.

Párizs/Róma. Emmanuel Macron francia elnök hangsúlyozta, hogy az Aquarius mentőhajó kapcsán nem mondott semmi olyasmit, ami Olaszország és az olasz nép megsértését célozta volna – közölte az Elysée-palota. A hét elején az illegális bevándorlókat szállító Aquarius hajó ügye miatt robbant ki vita Róma és Párizs között. Az olasz fél bocsánatkérést követelt Franciaországtól a szerinte elfogadhatatlan kijelentések miatt, és lemondta egyik minisztere párizsi látogatását. A mindenkori olasz miniszterelnök első európai útja hagyományosan Párizsba vezet.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök is megerősítette a találkozó tényét. A két fél előzőleg egyetértett abban, hogy az EU állam- és kormányfőinek június végi csúcstalálkozója előtt közös olasz–francia egyeztetésre van szükség. Olaszország vasárnap megtagadta a francia Sos Mediterranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) civil szervezetek által működtetett, 629 migráns szállító mentőhajó kikötését, és Málta sem fogadta a hajót. Az Aquarius sorsa végül rendeződött: a migránsokat Spanyolországba szállítják. Az Aquarius még nem hagyta el Szicília nyugati vizeit a rendkívül viharos időjárás miatt, ezért Szardínia felé változtatta meg útvonalát, ám Róma nem engedi, hogy ott kikössön. Az olasz külügyminisztériumba szerdán bekérették Franciaország olaszországi nagykövetét, miután a francia elnöki hivatal közleménye cinikusnak és felelőtlennek nevezte az olasz kormány döntését az Aquarius mentőhajó kizárásáról az olasz kikötőkből. Az olasz miniszterelnöki hivatal hangsúlyozta, Róma „nem fogadhat el álszent leckéztetést olyan országoktól, amelyek a migrációval szemben mindig elfordították tekintetüket”. Sőt, bocsánatkérést szorgalmazott Párizstól az olasz elnöki hivatal is.

Az amerikai haditengerészet Trenton nevű hajója jelenleg további utasításokra vár a Földközi-tengeren, hogy mitévő legyen a Líbia partjainál egy hajótörést követően fedélzetére vett 41 migránssal és 12 holttesttel – közölte a Sea Watch német nem kormányzati szervezet (NGO). A migránsok tengeri mentésében segítő NGO szerint az amerikai hajó számára még nem jelöltek ki olyan biztonságos kikötőt, ahol a kedden kimentett embereket partra teheti. Az olasz belügyminiszter korábbi megjegyzése szerint mostantól a migránsokat szállító nem kormányzati szervezetek hajói nem kapnak kikötési engedélyt Olaszországban. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?