Tóbiás az MSZP elnöke

MTI-HÍRBudapest. Tóbiás Józsefet választották az MSZP elnökének. A posztra egyedüli jelöltként pályázó politikus megválasztása után a Magyar Szocialista Párt és az ország megerősítésére tett ígéretet.

MTI-HÍR

Budapest. Tóbiás Józsefet választották az MSZP elnökének. A posztra egyedüli jelöltként pályázó politikus megválasztása után a Magyar Szocialista Párt és az ország megerősítésére tett ígéretet. Tóbiás 263 szavazatot, a küldöttek 92 százalékának támogatását kapta meg a rendkívüli tisztújító kongresszuson Budapesten. Az elnökhelyettes Gőgös Zoltán agrárpolitikus, az országos választmány elnöke a posztot eddig is betöltő Botka László szegedi polgármester lett.

Alelnöknek választották Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettest, Márton Roland székesfehérvári MSZP-elnököt és Ujhelyi István európai parlamenti képviselőt. Tóbiás első pártelnöki beszédében hangsúlyozta, egy erős baloldali párt és nem egy „szivárványkoalíció” létrehozására kapott mandátumot.

Mesterházy Attila leköszönt elnök azt mondta, a szocialista pártnak össze kell zárnia, mert Magyarországon egy baloldali párt van, és ez az MSZP. Botka László arról beszélt, „az elmúlt években nemcsak a választásokat vesztettük el, hanem kicsit önmagunkat is”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?