Térségünkben erősít a NATO

Berlin/Varsó.

Berlin/Varsó. Az elrettentés és a párbeszéd stratégiáját kell követni a NATO Oroszország-gal folytatott kapcsolatában – emelte ki Angela Merkel német kancellár a ma kezdődő varsói NATO-csúcs előtt.

A német kancellár a találkozón képviselendő német álláspontot ismertető beszédében hangsúlyozta, az ukrajnai Krím félsziget elcsatolása Oroszországhoz és a kelet-ukrajnai konfliktus erősen nyugtalanítja az észak-atlanti szövetség kelet-európai tagállamait, ezért meg kell erősíteni a NATO jelenlétét a balti államokban és Lengyelországban. Németország jelentős részt vállal ebben a védekező jellegű és a NATO-Oroszország Alapokmány előírásainak megfelelő intézkedésben, de továbbra is fontosnak tartja a párbeszéd folytatását – mondta Angela Merkel. A NATO Oroszország-stratégiájában az elrettentés és a párbeszéd nem áll ellentétben egymással, hanem „szétválaszthatatlanul összetartozik” – tette hozzá a kancellár. Hangsúlyozta, Németország a 2017-es költségvetéssel és a 2020-ig tartó középtávú pénzügyi tervvel fordulatot hajt végre a védelempolitikában, növeli védelmi kiadásait, de további lépésekre lesz majd szükség, hogy elérje a tagoktól elvárt szintet, azt, hogy a kiadások elérjék az össztermék (GDP) 2%-át.

Az Egyesült Államok támogatja a NATO „nyitott ajtók” politikáját, és készen áll új tagokat, köztük Ukrajnát üdvözölni a katonai szövetségben, amennyiben készen állnak majd a csatlakozásra – jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter Kijevben Petro Porosenko ukrán elnökkel együtt tartott sajtótájékoztatóján.

A varsói csúcson várhatóan konkretizálják további szövetséges erők kelet-európai telepítését. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kilátásba helyezte: a NATO olyan mértékben erősíti meg biztonságát, amilyenre a hidegháború befejezése óta nem volt példa. A NATO-csúcsot a 28 tagország állam- és kormányfőinek részvételével rendezik. A legnépesebb, 300 fős küldöttség az amerikai lesz, Barack Obama elnökkel az élén, aki számára a tárgyalások színhelyén, a varsói Nemzeti Stadionban felépítették washingtoni munkahelye, az Ovális Iroda másolatát. A tanácskozáson Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, illetve Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is jelen lesz. A visegrádi országok külügyminiszterei külön egyeztetnek Beata Szydlo lengyel kormányfő részvételével.

Kétéves szünet után július 13-án második alkalommal ül össze a NATO-Oroszország Tanács, amely Moszkva ukrajnai beavatkozása miatt fagyasztotta be az ülésezést – jelentette az észak-atlanti szövetség. A nagyköveti szintű ülésen az ukrán válság és az afganisztáni helyzet kérdése lesz a központban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?