Tegnaptól újra államcsődben Argentína

<p>Buenos Aires. Nem tudott megállapodni az argentin kormány a hitelezőkkel, így tegnap reggel hivatalosan is csődbe jutott. A Standard & Poor's hitelminősítő azon melegében nem törlesztő kategóriába sorolta be Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdaságát.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Argentína pénzügyminisztere szerda éjjel jelentette be, hogy nem sikerült megállapodniuk a hitelezőkkel, így életbe lép az államcsőd. Lejárt a türelmi ideje az 539 millió dolláros kamatfizetési kötelezettségnek, az állam ugyan letétbe helyezte az összeget, de megtagadta a kifizetést a hitelezők által diktált feltételek mellett, melyeket az elmúlt hónapban az amerikai Legfelsőbb Bíróság is jogszerűnek ítélt. Az ország nem likviditási, azaz pénzügyi problémái miatt nem fizet, inkább nem akar követendő példát minden hitelezője számára, mert ebben az esetben az összesített követelésekkel az idén már 20 százalékot gyengült argentin peso drámai módon leértékelődne.

Az ügy lényege: Argentína 2001-es csődje után kétszer is, 2005-ben és 2010-ben megállapodott az államadósságának 92%-át képviselő hitelezőkkel, hogy kevesebbet ugyan, de fizet a kötvények után. A hitelezők túlnyomó többsége elfogadta, hogy az adósság értének 30%-át megtestesítő új kötvényeket kap. A maradék viszont nem fogadta ezt el, és néhány amerikai befektetési alap továbbra is a teljes pénzt követeli a kötvényekért. És itt válik a helyzet igazán megoldhatatlanná. Ha Argentína rendesen kifizetné az alapokat, akkor a másik 92%-ot is ki kellene fizetni visszamenőlegesen. Amibe tényleg beleroppannának pénzügyileg, ugyanis az argentin állam 35 milliárd dolláros devizahitellel rendelkezik, ez jelentősen meghaladja az ország devizatartalékát, mely csak 29 milliárd dollárt tesz ki. Ez már a második államcsőd az országban, 12 éve, 2002-ben is csődöt jelentett a dél-amerikai állam, ezért a 20. század első felében még a világ legfejlettebb országai közé tartozó Argentína már hosszú évek óta a világ egyik legkockázatosabb adósának számít. Ehhez persze a populizmus kifejlett megtestesítője, az argentin peronizmus is kellett, amely az országot évtizedek alatt romlásba döntötte. Ennek egyik jelenlegi képviselője Axel Kicillof gazdasági miniszter, az unortodox gazdasági elképzelések fő argentin megtestesítője, aki kedveli az államosításokat (ő találta ki például, hogy az argentin állam kobozza el a spanyol Repsol olajvállalat helyi részlegét). Rendszeresen dögkeselyűknek hívja a meg nem állapodott hitelezőket, akikkel meg kellett volna állapodnia.

Az államcsőd a világgazdaságot különösebben nem fogja megrázni, hiszen Argentína már most is nagyrészt levált a nemzetközi piacokról. A szelektív csőd okozhat némi bankpánikot az országban, amit mindenképpen mérsékel, hogy minden épeszű argentin már régen dollárra váltotta minden vagyonát. A bírósági döntésnek sokkal nagyobb hatása lehet a nemzetközi pénzpiacra, mégpedig azért, mert negatívan befolyásolhatja a többi eladósodott, hitelei átstrukturálására készülő ország lehetőségeit. Az IMF igazgatója, Christine Lagarde szerint például a csődnek nem lesz különösebb hatása a régiós piacokra, de rossz precedenst teremthet. Az argentin átlagember persze megszenvedi a technikai csődöt, az infláció iszonyatosan pörög a kormány korábbi túlköltekezése miatt, és valószínűleg még egyszer le kell majd értékelni a helyi pénzt. Az állam az adatokat hamisítja, de a bizalomvesztés miatt így is szinte biztos, hogy mély recesszióba csúszik az ország. (NapiG., Index, MTI, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?