Szaddám a célpont

Washington/Rijád. Az Irak elleni esetleges katonai akció célpontja Szaddám Huszein szűk hatalmi gépezete, nem pedig az ország polgári infrastruktúrája lesz – jelentette ki Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter úton Varsóba, ahol tegnap a lengyel vezetőkkel kezdett megbeszéléseket.

Washington/Rijád. Az Irak elleni esetleges katonai akció célpontja Szaddám Huszein szűk hatalmi gépezete, nem pedig az ország polgári infrastruktúrája lesz – jelentette ki Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter úton Varsóba, ahol tegnap a lengyel vezetőkkel kezdett megbeszéléseket. Rumsfeld a lengyel fővárosban részt vesz a NATO-tagállamok védelmi minisztereinek ma kezdődő kétnapos találkozóján. „Az Irakot immár sok éve irányító kis csoport mindvégig elnyomta az iraki népet, és az ország lakosságát szinte túszul tartja ma is néhány diktatórikus hajlamú kormánytisztviselő. Az USA-nak soha semmi baja nem volt az iraki néppel” – tette hozzá, utalva azokra a sajtójelentésekre, amelyek szerint a tervezett offenzíva egyik kulcseleme volna a polgári célpontok megkímélése. Rumsfeld szerint mindez nyilvánvaló, hiszen senki sem akar ártani az iraki népnek.

Az amerikai kongresszus több tagja is szűkíteni akarja az elnök által kért felhatalmazást az Irak elleni katonai fellépésre, mivel a fehér házi határozattervezet túlságosan tág értelmezésnek ad teret. Felhatalmazná ugyanis az elnököt, hogy katonai erőt is bevethessen Irak ellen a BT határozatainak kikényszerítésére, az amerikai nemzetbiztonsági érdekek védelmére, s a térségbeli béke és biztonság helyreállítására. A törvényhozás egyes tagjainak legújabb nyilatkozatai alapján az egész térségre való utalás feltehetően kikerül a tervezetből, mivel ez a kitétel lehetővé tenné katonai erő alkalmazását Irán, Szíria és más közel-keleti országok ellen is. Olyan módosítást is terveznek, hogy a határozatból világosan kitűnjön: nem évekre szól a felhatalmazás a hadviselésre. Bush elnök munkatársai jelezték, hogy az elnök kész fontolóra venni a változtatásokat. Több törvényhozó szükségesnek tartja, hogy az ENSZ ultimátumban követelje Szaddám Huszein iraki elnöktől a korlátlan és feltétel nélküli fegyverzetellenőrzést. Carl Levin demokrata párti szenátor, a szenátus katonai bizottságának elnöke kijelentette: „Azt akarom, hogy Szaddámra olyan puskacső meredjen, amely mögött az egész világ áll.” Viszont Bush nem szeretné, ha a kongresszus a katonai felhatalmazást a világszervezet bármiféle fellépéséhez kötné. A törvényhozók többsége mindenesetre azzal számol, hogy a fehér házi változatot – kisebb finomításokkal – a kongresszus elfogadja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?