Budapest. Üzemzavar helyett súlyos üzemzavarrá minősítették át a paksi atomerőműben múlt héten történt radioaktív gázszivárgást. Miután szétszerelték a tartályt, amelyből gáz szivárgott, kiderült: az ott tárolt harminc fűtőelem mindegyike megsérült.
Súlyosnak minősül a paksi üzemzavar
Az erőmű karbantartásra leállított kettes blokkján április 10-én éjszaka bekövetkezett gázszivárgásos üzemzavar nyomán jód és radioaktív nemesgázok kerültek a levegőbe. A paksiak tájékoztatása szerint akkor kis mennyiségű, de nagy koncentrációjú radioaktív anyag jutott ki a környezetbe. Az eseményt a nemzetközi skálán kettes fokozatúnak, azaz üzemzavarnak minősítették. Az elhárítási és tényfeltárási munkák részeként szerdán szétszerelték az ideiglenesen telepített fűtőanyag-tisztító rendszert, amelyből a radioaktív gáz kiszivárgott. Víz alatti tévékamerákkal megvizsgálták a 30 fűtőanyagköteget tartalmazó tisztítótartály belsejét. A vizuális ellenőrzés során derült ki, hogy a kötegek jelentősen deformálódtak, megrepedtek. A szakemberek az új tények ismeretében az eseményt a kettes fokozat (üzemzavar) helyett hármas fokozatúvá (súlyos üzemzavar) minősítették át. Ugyanakkor mint közölték, a gázszivárgás mértéke az elmúlt napokban jelentősen csökkent, és a tisztítótartály kinyitása után sem növekedett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.