Nagyvárad. „A magyar kormánynak az a dolga, hogy ne általánosságban, hanem kézzel fogható módon támogassa a határon túli magyarságot” – jelentette ki tegnap, romániai látogatásának zárónapján Nagyváradon Medgyessy Péter.
Stabilizáló tényező
Nagyvárad. „A magyar kormánynak az a dolga, hogy ne általánosságban, hanem kézzel fogható módon támogassa a határon túli magyarságot” – jelentette ki tegnap, romániai látogatásának zárónapján Nagyváradon Medgyessy Péter. A magyar kormányfő kiemelte: Magyarország számára azért is fontos a Partium, mert ebben a térségben él az erdélyi magyarság 40 százaléka. Szerinte komoly lehetőségeket rejt magában a Kárpátok eurorégió, s ezen belül a kistérségek kialakításának szükségességét emelte ki. Emlékeztetett arra, ezt a kérdést Nastase román miniszterelnöknek is felvetette, akivel megállapodtak abban, hogy a két kormány területfejlesztési államtitkárai részleteiben vizsgálják meg ezt a lehetőséget. Medgyessy szükségesnek tartja, hogy Debrecen és Nagyvárad között legalább gyorsforgalmi út épüljön, és a magyarországi autópálya-építéseknél vegyék figyelembe, hogy valamilyen módon ez a térség is kapcsolódjon az európai útvonalakhoz. A nagyváradi látogatás végén tartott sajtóértekezleten első romániai útjának legfontosabb vonásaként emelte ki: Magyarország a térség stabilizáló tényezője kíván lenni, s ehhez az szükséges, hogy jó kapcsolatokat alakítson ki a szomszédos országokkal, azok kormányaival. „Ezekkel az országokkal az ott élő magyarság az összekötő kapocs. A mindenkori magyar miniszterelnöknek, bárki is legyen az, ez a felelőssége” – hangsúlyozta.
Horn kinevezése
Budapest. Medgyessy Péter az EU-integrációs kérdésekben illetékes személyes különmegbízottjává nevezte ki Horn Gyulát. Az indoklás szerint az exkormányfő diplomáciai jártassága, személyes presztízse révén hozzájárulhat a magyar nemzeti érdekek hatékony képviseletéhez a csatlakozási folyamatban. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.