Sean Penn ismét találkozott Volodimir Zelenszkijjel Kijevben

Sean Penn

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismét fogadta Sean Penn amerikai színészt, aki második alkalommal érkezett Kijevbe, mióta az oroszok által Ukrajna ellen indított háború elkezdődött.

„Sean, nagyon szeretnénk megmutatni a világnak, mi történt Kijev körül” – mondta Zelenszkij a színésznek a látogatásról kedden kiadott közlemény szerint.

Az ukrán elnök arra kérte Pennt, hogy az ukrajnai háborúról készülő dokumentumfilmjében mutassa be, hogy mi történt az ukrán városokkal, amelyeket a háború elért.

Sean Penn február végén már tett egy rövid látogatást Kijevben közvetlenül az után, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, és Zelenszkijjel is találkozott.

Az Oscar-díjas Penn akkor elmondta, hogy az Ukrajna ellen indított orosz katonai invázióról akar dokumentumfilmet forgatni. A Variety.com cikke szerint a dokumentumfilm a Vice Studios, a Vice World News és az Endeavor Content közös produkciójaként készül.

Penn az elmúlt években számos háborúellenes és humanitárius akcióban vett részt. Citizen Penn című dokumentumfilmjében arról számolt be, hogyan hozta létre a 2010-es haiti földrengés után a Community Organized Relief Effort (CORE) nonprofit segélyszervezetet. A CORE a koronavírus elleni küzdelemből is kivette a részét: a tesztelésben és az oltásban segédkezett országszerte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?