Putyin elnök Novorosszijáról álmodik

<p>Kijev/Moszkva/Berlin/Jakutszk. Petro Porosenko ukrán államfő szerint az elmúlt napok eseményei arról tanúskodnak, hogy Oroszország „közvetlen és nyílt” agressziót indított Ukrajna ellen, ami jelentősen megváltoztatja az erőegyensúlyt az ukrán fegyveres erők kárára a harctéren, ahol az ukrán fegyveres erők a Moszkva-barát szakadok ellen harcolnak.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

„Az elmúlt napokban a helyzet még inkább súlyosbodott, Ukrajna ellen most közvetlen és nyílt agresszió kezdődött a szomszédos ország részéről” – mondta tegnap Porosenko egy kijevi katonai akadémián tartott beszédében. Valerij Heletej védelmi miniszter azt mondta: „Oroszországgal harcolunk, és Oroszország dönti el, hogy mi zajlik a Donyeck-medencében” – mondta Heletej egy tévének adott nyilatkozatában. A tárcavezető tanácsadója, Olekszandr Daniljuk azt mondta, hogy az orosz hadsereg az elmúlt napokban 10-20 ezer katonát vezényelt Ukrajna területére, azokon felül, akiket már korábban is a térségbe küldött.

A „terrorellenes hadművelet” törzskara (ATO) tegnap arról tájékoztatott, hogy folytatódnak a harcok az ukrán deszantosok és egy orosz harckocsi dandár között a luhanszki repülőtérnél, és a Moszkva-barát fegyveresek is folyamatosan lövik a katonai ejtőernyősök kezén lévő légikikötőt. Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője később azt közölte: az ukrán csapatok parancsot kaptak, hogy hagyják el a luhanszki repülőteret.

A harctéri helyzetről egymásnak szögesen ellentmondó információk érkeznek Kijevből és a szakadárok fellegvárából, Donyeckből.

Ukrán őrhajót ért támadás

Az oroszbarát erők tüzérsége megtámadta az ukrán hadsereg egyik őrhajóját az Azovi-tengeren, a legénység két tagja eltűnt, nyolcat sikerült kimenteni – közölte tegnap az ukrán határőrség. Az őrhajó elsüllyedt. Úgy tűnik, hogy az őrhajót egy tüzérségi rendszerrel támadták meg, de nem tudni pontosan, hogy honnan.

Szárazföldi összeköttetést akarnak

A német külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy Oroszország szárazföldi összeköttetést akar teremteni az általa bekebelezett Krím félszigettel Délkelet-Ukrajnában. Frank-Walter Steinmeier a Märkische Allgemeine című regionális lapnak adott interjúban úgy fogalmazott: „Oroszországnak láthatóan nehézségei vannak az ellátással a Krímben”. Moszkva csak légi vagy tengeri úton keresztül tudja elérni a félszigetet, amelyet a nemzetközi joggal ellentétben kebelezett be. „Nem lehet tehát kizárni, hogy Oroszország megpróbál szárazföldi összeköttetést teremteni, amelynek révén meg tudnák szervezni a Krím lakosságának Oroszországból való ellátását” – vélekedett. Ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy a múlt héten az oroszbarát szakadárok nyitottak egy „második frontot” Mariupolnál.

Lavrov: nem lesz orosz katonai beavatkozás

Nem lesz orosz katonai beavatkozás Ukrajnában, Oroszország kizárólag a békés rendezés mellett áll ki – jelentette ki az orosz külügyminiszter a moszkvai nemzetközi kapcsolatok intézetének tegnapi tanévnyitóján. Szergej Lavrov bírálta a Nyugatot, mondván, hogy ottani kollégáit „elvakítja a helyzet, és mindaz, amit a jelenlegi ukrán vezetés állít és tesz, teljes mértékű támogatást kap Nyugaton”.

Az orosz állami tévének még pénteken adott, de csak vasárnap sugárzott, nagy visszhangot kiválott interjúja után tegnap is nyilatkozott Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök azzal vádolta Kijevet, hogy saját lakosságát löveti, és nem akar tartalmas politikai párbeszédet folytatni a kelet-ukrajnai szakadárokkal. Ugyanakkor – vélhetően az ún. összekötő csoport tegnapra Minszkbe összehívott találkozójára utalva – hozzátette, hogy most „megkezdődik a közvetlen tárgyalások folyamata”.

Magyarázkodott

az elnöki szóvivő

Vlagyimir Putyin vasárnap sugárzott interjújában először vetette fel nyíltan, hogy létre kellene hozni egy új államot Ukrajna délkeleti részén. Szóvivője azonban leszögezte, hogy az orosz elnök nem úgy értette, hogy az országrész kiválna Ukrajnából. Az elnök az interjúban kijelentette: „törekedni kell annak a tervnek a megvalósítására, amelyről megegyeztünk. Haladéktalanul lényegre törő tárgyalásokat kell kezdeni, de nem technikai kérdésekről, hanem a társadalom politikai szerveződéséről, az államiság kérdéséről Ukrajna délkeleti részén, hogy meg lehessen védeni az ott élő emberek törvényes érdekeit”.

Az orosz államfő nem a terület önálló államiságáról, hanem az Ukrajnán belüli állami berendezkedésről szóló tárgyalásokról beszélt – korrigálta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő az államfő televíziós nyilatkozatáról megjelent vasárnapi sajtóértelmezéseket. Azt mondta: „olyan értelmezések” jelentek meg, mintha az orosz államfő Kelet-Ukrajna önálló államiságáról folytatandó tárgyalásokról beszélt volna. A szóvivő kijelentette, hogy bár az elnök az államiság szót használta, a Kreml szerint „egyáltalán nincs szó” a Novorosszijának nevezett délkelet-ukrajnai terület szuverenitásáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?