Partot ért az Aquarius hajó

Valencia/Róma.

Valencia/Róma. Tegnap megérkezett a spanyol Valenciába az SOS Méditer-ranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszer-vezetek által fenntartott Aquarius mentőhajó is, miután az azt segítő egyik olasz hajó már korán reggel odaérkezett.

Az olasz parti őrség Dattilo nevű hajója 274 emberrel, az Aquarius pedig 106-tal érkezett meg a spanyol kikötővárosba. Ugyanott köt ki még az Orione olasz hajó is, amelyen feltehetőleg 250 migráns van, mert az Aquarius eredetileg 629 embert vett fel a fedélzetére egy héttel ezelőtt Líbia partjai közelében. Azért segítettek az olasz hajók a szállításban, hogy biztonságosabb legyen a körülbelül 1500 kilométeres út Szicíliától Valenciáig. A migránsokkal az Aquarius sem Máltán, sem Olaszországban nem köthetett ki. Valenciában a hatóságok sátrakat állítottak föl, és mentőautókat küldtek a kikötőhöz a migránsok fogadására. A helyi civilek szolidaritásuk jeleként kifeszítettek egy többnyelvű köszöntő transzparenst a kikötőben. Több mint 2300 ember várta a hajókat a kikötőben, köztük mintegy ezer önkéntes és 470 tolmács. Az eseményre több mint 600 újságírót akkreditáltak. Az érkezőket egészségügyi szempontból azonnal megvizsgálják, és ellátást kapnak. Miután Franciaország vállalta, hogy a 630 ember egy részét átveszi, Spanyolország szombaton közölte, hogy megvizsgálásuk után egy részüket átszállítják Franciaországba. Az Aquarius esete ismét rávilágított az Európai Unióban a migrációs politika terén kialakult éles megosztottságra.

A spanyol parti őrség 933 menekültet és migránst mentett meg a Földközi-tengeren pénteken és szombaton. A hatóságok tudatták azt is, hogy 507 embert mentettek meg 59 gumicsónakról a Gibraltári-szorosban, ahol négy holttestet is találtak. A többi embert a Spanyolország és Marokkó közötti Alborán-tengeren mentették meg. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) jelentése szerint június 1. és 10. között Spanyolországba érkeztek a legtöbben (1153) a Földközi-tengeren keresztül. Spanyolországba 9315 ember érkezett január 1. és június 10. között, 244-en vesztették életüket a Földközi-tenger nyugati vizein. A 2017-es év hasonló időszaka alatt 4161 ember érkezett Spanyolországba, és 61 ember vesztette életét a Földközi-tenger nyugati medencéjében. Megfigyelők szerint a tavalyi évhez képest az idén tovább nő a spanyol partokra érkezők száma.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes ígéretet tett arra, hogy két további, migránsokat mentő segélyszervezet hajóit is kitiltja az olasz kikötőkből. A Liga kormánypárt keményvonalas politikusa a Sea-Eye és a Mission Lifeline nevű német nem kormányzati szervezeteket (NGO) tette tilalmi listára. „Jobb, ha tudják ezek az emberek, hogy Olaszország nem akar többet bűnrészességet vállalni az illegális bevándorlási bizniszben, úgyhogy más kikötőket kell találniuk” – közölte Salvini. Egyedül az olasz haditengerészetnek vagy az olasz parti őrségnek a hajói érkezhetnek migránsokkal az olasz partokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?