Oroszok készítették fel Irakot?

Moszkva. A Gazeta.ru című orosz internetes lap tegnapi cikke szerint elképzelhető, hogy az elmúlt időszakban két nyugalmazott szovjet tábornok készítette fel az iraki hadsereget a közelgő háborúra.

Moszkva. A Gazeta.ru című orosz internetes lap tegnapi cikke szerint elképzelhető, hogy az elmúlt időszakban két nyugalmazott szovjet tábornok készítette fel az iraki hadsereget a közelgő háborúra.

A lap birtokába egy olyan fotó került, amelyen Szultan Hasim Ahmed al-Dzsabburi iraki védelmi miniszter kitünteti a szóban forgó két tábornokot, Vlagyiszlav Acsalovot és Igor Malcevet. A Gazeta.ru informátorai szerint a kép a háború kitörése előtt tíz nappal készült abban az épületben, amelynek bombázásával az Egyesült Államok megindította a hadműveletet. A nyugalmazott katonai vezetők nem cáfolták, hogy a kitüntetési ceremónia megtörtént, de nem nyilatkoztak arról, hogy mivel érdemelték ki az egyik legmagasabb iraki érdemrendet. Abbász Halaf moszkvai iraki nagykövet kitalációnak nevezte az orosz tábornokok részvételét az iraki felkészülésben, a diplomata szerint Acsalov és Malcev Irak melletti szolidaritásukért részesültek a kitüntetésben.

Mindkét személy komoly vezető tisztséget töltött be az egykori Szovjetunió hadseregében: Acsalov vezérezredes a szovjet gyorsreagálású erők miniszterhelyettesi rangú parancsnoka, Malcev vezérezredes pedig a szovjet légvédelem törzsfőnöke volt. Mindkettőjük pályafutása a Mihail Gorbacsov szovjet elnök elleni 1991. augusztusi puccskísérlet után ért véget, amikor a puccsisták támogatása miatt elbocsátották őket a fegyveres erők kötelékéből.

A Gazeta.ru értékelése szerint mindkét, egyértelműen kiváló stratégaként számon tartott tábornok szakterülete fontos szerepet játszik az irakiak mostani taktikájában. A cikk nem zárja ki az orosz tanácsadók szerepét abban sem, hogy a szövetséges erők nem tudtak elfoglalni egyetlen iraki nagyvárost sem. A lap azt is kiderítette, hogy Acsalov és Malcev az elmúlt 5-6 évben legalább 20 alkalommal fordult meg Bagdadban.

A Gazeta.ru nem zárta ki, hogy a hír újabb konfliktus forrása lehet a háború miatt amúgy is feszült orosz-amerikai viszonyban, bár tény, hogy a két tábornok magánszemélynek minősül, és 12 éve nincs hivatalos kapcsolatuk az orosz fegyveres erőkkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?