Obama és Trump tárgyalása

Washington. Barack Obama és Donald Trump másfél órán át tárgyalt egymással a Fehér Házban. Ez volt a hatalom-átadás első hivatalos lépése.

Washington. Barack Obama és Donald Trump másfél órán át tárgyalt egymással a Fehér Házban. Ez volt a hatalom-átadás első hivatalos lépése. Obama elnök „kiválónak” nevezte a megbeszélést, Trump pedig közölte: számít a leköszönő elnök tanácsaira.

A még hivatalban lévő és a megválasztott amerikai elnök – mint Obama elmondta – széles körű megbeszéléseket folytatott, amelyben bel- és külpolitikai kérdéseket egyaránt érintettek. Obama azt hangsúlyozta, hogy nagyon fontos az ország újraegyesítése, annak érdekében is, hogy az USA szembe tudjon nézni a kihívásokkal. „Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ön sikeres lehessen” – fordult Obama Trumphoz. Obama nagyon bátorítónak nevezte, hogy Donald Trump kifejezett érdeklődést tanúsított a közös munka iránt, az ország jövője szempontjából fontosnak nevezte az együttműködést.

Rudy Giuliani, a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump egyik bizalmasa nem zárta ki, hogy vizsgálatot indítsanak Hillary Clinton ellen a Clinton Alapítványnál feltételezések szerint elkövetett visszaélésekkel kapcsolatban, de hangsúlyozta, hogy a leendő elnöké a döntés. Giulianit az igazságügyi miniszteri poszt várományosaként emlegetik. A Clinton Alapítványt Bill Clinton hozta létre, amikor 2001-ben távozott a Fehér Házból. A karitatív szervezetet, amely eddigi tevékenysége során mintegy 2 milliárd dollárt kapott különböző adományozóktól, az elnökválasztási kampány során a republikánusok hevesen támadták. Trumpék arról beszéltek, hogy Hillary Clinton semmit sem tett azon érdekellentét megszüntetéséért, hogy ő maga külügyminiszterként szolgált, miközben külföldről jelentős összegek érkeztek az alapítványhoz.

Mivel még csak pár nap telt a választások óta, kár lenne messzemenő következtetéseket levonni, de az nagyjából már látszik, hogy mit vár Trump elnökségétől a piac. Úgy tűnik, hogy Trump gazdaságpolitikai terveinek két fő csapásvonala mentén oszlik meg, hogy kik örülnek, és kik szomorkodnak. Az egyik irányvonal nemzetközi szinten szakítás a korábbi szabadkereskedelmi politikákkal, a belső piacok erősebb védelme védővámokkal, a másik pedig nemzetállami szinten a gazdasági szabályozás egyszerűsítése vagy eltörlése több iparág esetében. Ennek következtében úgy néz ki, hogy a hazai piactól és állami megrendelésektől jobban függő cégek arra várnak, hogy egy csomó hitelt fog felvenni az állam, amiből ők majd megrendelésekhez jutnak, a nemzetközi piactól jobban függő cégek (például a techszektor vagy az autógyártók) pedig szomorkodnak. Összességében örülhetnek a fegyvergyártók, a magánbörtönök és az építőipar, másrészt bajban vannak a Mexikóban vagy Kínában gyártató cégek. A nagy autógyártókat egyelőre nem tette tönkre, hogy Trump lesz az USA új elnöke, de a General Motors már bejelentette, 2000 munkavállalótól kell megválnia és közölték azt is, hogy Trump kifejezett felszólítása ellenére sem fogják hazahozni a termelést Mexikóból, ahol sok amerikai autógyártóval egyetemben az amerikai bérek töredékéért tudnak munkavállalókat felvenni. (MTI, Index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?