Nincs Beneš-dosszié

Budapest. A magyar diplomácia nem porolhatta le a Beneš-dossziét, mert az nem is létezik.

Budapest. A magyar diplomácia nem porolhatta le a Beneš-dossziét, mert az nem is létezik. Hamis színben tünteti fel a valóságot mindenki, aki szerint Magyarország az uniós csatlakozást arra használja, hogy olyan kérdéseket melegítsen fel, amelyek mérgezhetik a kétoldalú viszonyt – mondta a Népszabadságnak Bársony András. A külügyi államtitkár a lapban megjelent, a „Külügy leporolja a Beneš-dossziét” című írásra reagált, amelyben a pozsonyi Pravda Bársony Andrással készült interjúját ismertették. Az államtitkár elmondta: a szlovák lap egy, a magyar parlamentben elhangzott képviselői interpellációra adott válasza után kereste meg, s szavait hitelesen interpretálta. A képviselői felvetés egyébként arra vonatkozott, hogy a magyar parlament alkotmányos mulasztást követ el, mivel a kárpótlási törvények között mind a mai napig nem rendezte a Beneš-dekrétumok következtében lakosságcserével Magyarországra áttelepített és vagyonukat vesztett emberek kárpótlását. A jogszabály valóban késik, pillanatnyilag tárcaközi egyeztetés folyik a kérdésben, de az Országgyűlés az alkotmánybíróság által meghatározott június 30-i időpontig nyilván meghozza a döntését. A Beneš-dekrétumok politikai aspektusával kapcsolatban Bársony kifejtette: az EU jogrendje és filozófiája nem ismeri el egyes népek kollektív bűnösségét. Ebben az értelemben nem kompatibilisak az uniós joggal, de Magyarország ezeket a kérdéseket kétoldalú alapon nem kívánja felvetni. Május 1-jétől ez a kérdés a Brüsszeli Bizottság és az adott országok között merülhet csak fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?