Német választási szabályok – és kiskapuk

Berlin. A holnapi német választásokon 61,2 millió ember élhet választói jogával, több, mint eddig bármikor. Nemcsak a Bundestag összetételéről születik majd döntés hiszen holnap egy tartományi választást is rendeznek: Mecklenburg-Elő-Pomerániában.

Berlin. A holnapi német választásokon 61,2 millió ember élhet választói jogával, több, mint eddig bármikor. Nemcsak a Bundestag összetételéről születik majd döntés hiszen holnap egy tartományi választást is rendeznek: Mecklenburg-Elő-Pomerániában. Az új összetételű Bundestagban minimum 598 honanya és honatya foglalhat helyet, szemben a jelenlegi 656 fővel. Ennek oka, hogy időközben 328-ról 299-re csökkentették a választókörzetek számát. Egyesek szerint részben politikai okokból szabták át a körzeteket: a túlságosan homogén körzeteket „vegyítették” másokkal, megnehezítve az egyéni győzelmekre építő pártok életét. Választani 3542 egyéni jelölt és 24 párt közül lehet. A 24 indulásra jogosult pártból a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Szövetség 90/Zöldek, a Szabad Demokrata Párt (FDP), a Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS), valamint a Német Nemzeti Demokrata Párt (NPD) mind a 16 tartományban indul. A Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) 15 tartományban, partnere, a Keresztényszociális Unió (CSU) pedig hagyományosan csak Bajorországban méretteti meg magát. Minden választópolgár két szavazatot adhat le: az egyiket a választókerületben egyénileg induló politikusok valamelyikére, a másikat valamelyik pártra. A parlamenti helyek felét a győztes egyéni képviselők foglalják el, a másik felét a pártlistákról bejutottak. A képviselőház összetételét a második szavazat határozza meg: ha valamelyik párt képviselőjelöltje egyénileg nyer, egy nevet lehúznak a listáról, döntő tehát, hogy hány százalékot kapott a párt. Előfordul, hogy valamelyik pártból többen nyernek egyéniben, mint ahány hely a pártra leadott szavazat arányában az illető pártnak járna. Ezeket a mandátumokat nem vonják el. 1998-ban az SPD 13 többletmandátumhoz (Überhangmandat) jutott, 1994-ben a CDU– CSU–FDP két fős többség helyett tíz fős többséggel folytathatta a kormányzást. Néha főszerep jut az egyéni mandátumnak. A szövetségi köztársaságban 1953 óta érvényes az ötszázalékos küszöb. Az öt százalék alatt végzett párt egy esetben juthat a parlamentbe: ha jelöltjei közül minimum hárman nyernek egyéni választókerületben. Ilyen most is előfordulhat a keletnémet állampárt utódszervezeteként is emlegetett PDS-szel: a Berlin és Németország keleti részében erős, de országosan csak az öt százalék körül mozgó párt az egyénileg győztes képviselők mellett továbbiakat is küldhet a Bundestagba, az öt százalék alatti szavazathányadnak megfelelően.

Egyébként a tegnapi európai lapokat is német választások témája uralta. A párizsi kiadású International Herald Tribune a közvélemény-kutatókat idézi: ötből négy Schröder kancellár szociáldemokratáit tartja befutónak, akik 5 százalékpontos lemaradást hoztak be az egy hónappal ezelőtti helyzethez képest. A változást a lap szerint Schröder Irak-politikája hozta, s ezzel a párizsi Le Monde egyetért. Az Irak-ellenes retorika éleződése Washingtonban Schröder malmára hajtotta a vizet. A kancellár pacifista nézetei még a kereszténydemokrata szavazóknak is szimpatikusak, nem csak a hagyományosan baloldali érzelműeknek. Vele szemben a kereszténydemokrata ellenjelölt, Edmund Stoiber sokkal összetettebb álláspontot képvisel Irakkal kapcsolatban, elvész a részletekben, így az ő álláspontját a szavazóknak sokkal nehezebb értelmezni – fejtegeti a Le Monde. A Berliner Zeitung amerikai diplomáciai forrásokat idézve már tanácsot is ad Schrödernek: ha megnyeri a választást, jól teszi, ha egy darabig nem bukkan fel Washingtonban. A brit Independent határozottan fanyalog: ha Schröder győz, azt az árvíznek és az amerikaiak háborús készülődésének köszönheti. No meg annak, hogy Stoiber, a fő ellenzéki jelölt, képtelen volt működőképes alternatív gazdaságpolitikát felvázolni. (m, t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?