Nem lesz élő közvetítés Putyin és Biden megbeszéléséről

biden putyin

Nem lesz élő közvetítés Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök keddi, videokonferencia keretében megtartandó megbeszéléséről – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.

Elmondta, hogy a tanácskozást, az első képsorok nyilvános bemutatását követően, zárt és védett videorendszerben folytatják.  Közölte, hogy a közép-európai idő szerint várhatóan délután négykor kezdődő videokonferencia a moszkvai várakozások szerint alapos lesz és sokáig eltart.

Peszkov szerint a két elnök közvetlenül fog beszélni egymással. A szóvivő nem tudta megmondani, hogy amerikai oldalon ki lesz még jelen Biden mellett. Elmondta, hogy Putyin minden komolyabb találkozó előtt megbeszélést folytat az illetékes miniszterekkel, mindazokkal, „akiket a kétoldalú kapcsolataink alakítóinak nevezünk”.

A szóvivő a tárgyalás várható témái között nevezte meg az Ukrajna körül kialakult feszültséget, a NATO infrastruktúrájának közeledését Oroszország határai felé, valamint Putyin biztonsági garanciákról szóló kezdeményezését, amely kizárná az észak-atlanti szövetség további keleti bővítését.

Peszkov hangsúlyozta, hogy a biztonsági garanciák nem egyoldalúak, hanem csakis kölcsönösek lehetnek. Mint mondta, a feleknek meg kell vitatniuk, hogyan hajtják végre a genfi orosz-amerikai csúcson elért megállapodásokat. Megfogalmazása szerint a kétoldalú kapcsolatok „továbbra is meglehetősen siralmas állapotban vannak”.

Ígéretet tett arra, hogy a Kreml sajtószolgálata tájékoztatni fog a tárgyalások eredményéről. Nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy Putyin várhatóan tesz-e nyilatkozatot a találkozó után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?