Nem lakosságcsere volt

Komárom. A Felvidékről kitelepítettek első országos találkozóját szombaton rendezték meg a magyarországi Komáromban, a rendezvényt a Kecskés László Társaság kezdeményezte.

Komárom. A Felvidékről kitelepítettek első országos találkozóját szombaton rendezték meg a magyarországi Komáromban, a rendezvényt a Kecskés László Társaság kezdeményezte. „Felelősségünk, hogy 12 évvel a rendszerváltozás után, amikor mindent szabadon lehetne kutatni, pontosan megtudjuk, mi történt 1947-ben Magyarországon és Csehszlovákiában az úgynevezett lakosságcsere során” – hangsúlyozta Kálmán Attila, a Magyarországi Református Egyház világi elnöke. Hozzátette: nem bűnösöket kell keresni, mert a gyűlölet gyűlöletet kelt, hanem őszintén el kell mondani a világnak, hogy mi történt több tízezer magyarral. A résztvevők nyilatkozatukban közölték: visszautasítják a meghurcolásukra ragasztott lakosságcsere kifejezést, amelyet a történelemírás ma is használ, s emlékeztettek: „akaratunk ellenére kényszerítettek bennünket otthonunk és szülőföldünk elhagyására”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?