Nehéz lesz elkapni bin Ladent

Berlin/Washington/London. A New York-i Világkereskedelmi Központ elleni támadás végrehajtásával gyanúsított Mohammed Atta vihette Amerikába a lépfenét. A spórákat iraki ügynököktől is kaphatta. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint Oszama bin Laden kicsúszhat az USA kezéből.

Sátorlakó afgán menekültek tízezrei rettegnek a hamarosan beköszönő téltőlTASR/AP-felvételNémetországban biztonsági szakértők vizsgálják a Bild című német lap hírét. Meg nem nevezett izraeli hírszerzési forrásokra hivatkozva a Bild tegnap azt írta, hogy Atta – aki a gyanú szerint a Világkereskedelmi Központba csapódott egyik gépet vezette – Csehországban tett két útja során jutott anthraxspórákhoz. Az eddigi vizsgálati eredmények szerint az egyiptomi Atta, aki a kilencvenes évek nagyrészében Hamburgban élt, New Yorkba vitte a veszedelmes kórokozókat – az amerikai vámhatóságok a jelek szerint csak kábítószert kerestek a csomagjában, baktériumot nem.

A cseh rendőrség megerősítette

A napokban a cseh rendőrség is megerősítette, hogy Atta kétszer Prágában járt. Egy amerikai forrás nemrég közölte a Reutersszel, hogy Atta Prágában iraki hírszerző tiszttel találkozott tavaly júliusban és ez év áprilisában. Iraki tisztviselők a héten tagadták, hogy Bagdadnak bármi köze lenne a gyilkos lépfene-baktériumok amerikai elterjesztéséhez, és azzal vádolták Washingtont, hogy az anthraxtámadások kiagyalásával, azok ürügyén igyekszik a terroristaellenes kampányt más országokra is kiterjeszteni.

Könnyebb a tálibokat megdönteni

Az USA kezéből kicsúszhat bin Laden terroristavezér, még akkor is, ha a szaúdi milliomost Afganisztánban bújtató tálib rezsimet sikerül megdönteni. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter ezt a USA Today című lapnak nyilatkozta. Szerinte a tálibok korszaka le fog zárulni Afganisztánban. „Ez köny-nyebb feladat, mint egyetlen embert megtalálni… s rendkívül nehéz lesz elkapni vagy megölni bin Ladent… Világunk nagy, rengeteg ország van, neki pedig rengeteg a pénze és a támogatója, így egyelőre nem tudom, hogy sikeresek leszünk-e. Természetesen nagyon kívánatos lenne megtalálni őt.”

Blair inkább látná halottnak

Tony Blair brit miniszterelnök szerint nem valószínű, hogy Oszama bin Laden nemzetközi bíróság előtt felel majd terrorcselekményeiért. A The Daily Telegraphnak adott interjújában kijelentette, bin Ladent jól őrzik, és emberei jól vannak felfegyverkezve. Mindig valószínűtlennek tartotta, hogy egy napon bíróság elé álljon. Bíróság elé állítása inkább „akadémiai jellegű kérdés” – mondta, és hozzátette: inkább látná bin Ladent halottnak az Afganisztán elleni katonai akció során. Arra a kérdésre, hogy a briteknek van-e felhatalmazásuk bin Laden megölésére (ahogyan például Bush elnök a minap felhatalmazta erre a CIA-t), Blair közölte: Nagy-Britanniának az ENSZ határozata alapján jogában áll fellépni ellene. A brit kormány szerint bin Laden még mindig Afganisztánban van, és állandóan változtatja helyét.

Újfent bombázták a tálib állásokat

Az amerikai légierő tegnap újrakezdte a tálib állások bombázását a fővárostól, Kabultól északra húzódó frontvonal mentén. Ellenzéki fegyveresek, akik szemtanúi voltak a legújabb légicsapásnak, négy hatalmas robbanást hallottak Estarghech tálib erődítmény közelében. A tálibok erről a vidékről (a Samali-fennsík nyugati oldalán leereszkedő hegyek lábától) lövik rakétákkal az ellenzéki Északi Szövetség erőit. Legkevesebb 17 polgári áldozata van az Afganisztán elleni tegnap éjszakai amerikai légicsapásoknak, amelyek célpontja Herát és Kandahár városok környéke volt. Az amerikai bombák egy Herát közelében fekvő faluban 16 ember életét oltották ki és 25 további személyt megsebesítettek. A tálib kormányzat tegnap visszautasította és amerikai propagandának nevezte a Pentagon bejelentését, amely szerint a tálibok az amerikai szállítógépekről ledobott vagy emberbaráti szervezetek által eljuttatott élelmiszercsomagok megmérgezésére készülnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?