Volodimir Zelenszkij ukrán elnök harci drónok gyártásához kérte partnerei segítségét az Ukrajnát támogató nemzetközi összekötő csoportnak a németországi Ramsteinben tartott ülésén csütörtökön.
Volodimir Zelenszkij dróngyártáshoz kérte partnerei segítségét a ramsteini fórumon
Mint mondta, a pilóta nélküli repülőeszközök megváltoztatták a hadviselést, Ukrajna pedig gyorsan fejleszti ezen képességeit. „Kérem fektessenek be Ukrajna ezen erősségébe” – fordult támogatóihoz Zelenszkij.
Az ukrán elnök egyben még több légvédelmi fegyvert kért szövetségeseitől, különös tekintettel a zaporizzsjai orosz légitámadásra, amelyben 13 ember vesztette életét. Követelte továbbá, hogy erősebb szankciókkal sújtsák az orosz energiaszektort, elvágva ezzel Oroszországot bevételeitől.
Zelenszkij kitért arra is, hogy amennyiben partnerei esetlegesen katonai kontingenseket állomásoztatnának Ukrajnában, az megfelelő eszköz lenne Oroszország békére kényszerítésére. „Legyünk pragmatikusabbak, hogy ezt lehetővé tegyük” – tette hozzá.
Kaja Kallas kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő szerint az EU hajlandó vezető szerepet vállalni Ukrajna támogatásában, „amennyiben az Egyesült Államok nem lenne tovább hajlandó ezt megtenni”. Ugyanakkor úgy fogalmazott, „biztos abban, hogy minden partner és remélhetőleg az Egyesült Államok is kész folytatni Ukrajna segítését”. Egyben azt tanácsolta, hogy nem érdemes jelen pillanatban az amerikai támogatás jövőjéről találgatni. Mint mondta, abból indul ki, hogy bárki is álljon az Egyesült Államok élén, „nem lesz érdekelt abban, hogy Oroszország legyen a világ legerősebb hatalma”.
Mark Rutte NATO-főtitkár szintén Ukrajna további támogatásáért emelt szót. Szerinte létfontosságú a kijevi vezetést a lehető legjobb helyzetbe hozni, hogy valamikor saját kezdeményezésre megindítsa a konfliktus rendezését szolgáló tárgyalásokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben ezeken az egyeztetéseken nem születne jó megállapodás, akkor azt Kínában, Észak-Koreában és Iránban is észrevennék, és Oroszország sikere őket is erősítené. Hangsúlyozta, hogy nemcsak Ukrajnáról szól a háború, hanem a geopolitikai környezetről.
Boris Pistorius német védelmi miniszter a tanácskozáson további IRIS-T típusú légvédelmi rendszereket ígért a Kijevnek. Bár ezeket a fegyvereket eredetileg a német hadseregnek szánták, most a gyártósorról lekerülve Ukrajnába küldik – mondta. „Először Ukrajnába szállítunk, aztán töltjük fel a saját készleteinket” – tette hozzá.
Pistorius beszélt arról is, hogy a délkelet-lengyelországi Rzeszówban működő, Ukrajna támogatását is ellátó logisztikai csomópont védelmére Németország az elkövetkezendő hetekben két Patriot-üteget és egy 200 fős katonai kontingenst küld. A NATO-nak alárendelt csapatok előreláthatólag fél évig maradnak Lengyelországban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.