A kormányfő, Robert Fico (Smer) és Dan Jørgensen, az EU energiaügyi biztosa
A gázszállítás után az olajtranzit is leállhat, Ukrajna sem hagyná szó nélkül Fico fenyegetőzését
A kormányfő, Robert Fico (Smer) terve az volt, hogy a brüsszeli tárgyalás alkalmával felébreszti „édes álmából” az Európai Bizottság illetékeseit. Végül azonban Fico volt az, akinek rá kellett döbbennie, ellenséges magatartása komoly következményekkel járhat. Az ukrán fél a távolmaradás mellett döntött, a kilátásba helyezett szlovák szankciókra reagálva pedig a gáztranzit után az olajszállítás leállításának lehetőségét is felvetették.
A szlovák és az ukrán kormány illetékesei eredetileg kedden találkoztak volna Brüsszelben, hogy egy háromoldalú találkozó keretében vitassák meg a gáztranzit leállításának ügyét, az egyeztetést azonban az utolsó pillanatban lemondták. Az Európai Bizottság illetékesei végül végül csütörtökre tűzték ki az új időpontot. Az ukrán fél azonban a távolmaradás mellett döntött, a kormányfő, Robert Fico és a gazdasági miniszter, Denisa Saková (Hlas) vezette szlovák delegáció pedig 30 perces késéssel érkezett meg a találkozóra.
Fico rendet akart tenni Brüsszelben
A tanácskozást követően Robert Fico kijelentette, hogy az Európai Bizottság illetékeseivel folytatott tárgyalás eredményeinek ismertetése mellett egy komplex képet kíván festeni arról, mi is történt pontosan az ukrán gázszállítás leállítása óta. Elmondása szerint Szlovákia mindent megtett azért, hogy a tranzit folytatódjon. Erőfeszítéseiket igazolják a moszkvai és az azerbajdzsáni tárgyalások, valamint az ukrán féllel folytatott hosszas egyeztetések, amelyek fő témája az volt, milyen technikai feltételek mellett biztosíthatnák a továbbiakban is az Európába irányuló gázszállítást.
Fico ezúttal sem szalasztotta el annak a lehetőségét, hogy hangot adjon a Volodimir Zelenszkij hozzáállásával kapcsolatos ellenvetéseinek, a kormányfő úgy véli, az ukrán elnök volt az, aki miatt kútba esett a tranzit folytatását garantáló szerződés meghosszabbítása.
Zelenszkij elnök karácsony előtt hozott döntésének semmi közé a józan észhez
– jelentette ki Fico, aki szerint az ukrán elnök határozatának hátterében politikai érdekek állnak, egyéb konkrétumokat azonban nem közölt.
A kormányfő megismételte, hogy Volodimir Zelenszkij „egyoldalú döntése, miszerint leállítja az Ukrajnán keresztül történő gázszállítást, Szlovákia mellett az Európai Uniónak is jelentős károkat okoz”. Fico szerint Zelenszkij annak ellenére hajtotta végre a „szabotázst, hogy az Európai Bizottság hivatalos levelében egyértelműen jelezte, sem az európai jog, sem a szankciók nem akadályozzák Ukrajnát a tranzit folytatásában”.
A miniszterelnök számításai szerint Szlovákiának egymilliárd euróba kerül a gázárak emelkedése, további 500 millió eurótól pedig a tranzitdíjak miatt esik el. Robert Fico úgy véli, az Európai Unió még ennél is rosszabb helyzetben van, mivel 70 milliárd eurót fizet majd „Zelenszkij amerikai kalandjáért”.
Köszönöm az Európai Bizottság képviselőinek, az energetikáért felelős uniós biztosnak és a csapatának, hogy komolyan veszik az ügyet, ami nem csak az áremelkedésről és egy esetleges gázválságról szól. Itt az Európai Unió versenyképessége a tét
– magyarázta Fico, aki szerint a bizottság illetékesei egyértelműen kijelentették, nem söpörhetjük a szőnyeg alá a történteket, az ignorancia ugyanis az érintett országok közötti viszony teljes elmérgesedéséhez vezethet.
A kormányfő tájékoztatása szerint a közeljövőben létrehoznak egy munkacsoportot, amelyben Szlovákia és az Európai Biztosság illetékesei mellett a terveik szerint Ukrajna is képviselteti majd magát. A csapat célja az lesz, hogy felmérjék, újraindulhat -e az Ukrajnán keresztül történő gázszállítás.
Fico az ukrán kormányfővel, Denisz Smihallal folytatott tárgyalásairól is szót ejtett. A szlovák kormányfő elmondása szerint egyértelműen közölte az ukrán kollégájával, ha a gázszállítás leállítása mellett döntenek, borítékolható, hogy Oroszország a tranzitútvonalakat is támadja majd.
A miniszterelnök egyúttal bejelentette, Brüsszelből való visszatérése után összehívja a koalíciós tanácsot. Ha az ukrán elnök a „továbbiakban is hajthatatlan marad”, Szlovákia kész szankciókat foganatosítani. Robert Fico korábban már közölte, kész leállítani az Ukrajnába irányuló áramexportot, valamint drasztikusan csökkenteni a Szlovákia területén tartózkodó ukrajnai menedékkérők támogatását. A kormányfő azonban tovább bővítette a tervezett intézkedések listáját a humanitárius segély leállításával, egyúttal burkoltan megzsarolta Ukrajnát és kijelentette, uniós színtéren ugyancsak készek vétóval élni az ukránokat érintő kérdésekben.
Kemény intézkedések ezek, de Zelenszkij elnök se kérdezte meg, mennyibe fáj majd Szlovákiának a gáztranzit leállítása
– jegyezte meg Fico.
Az ukránok is válságtervvel készülnek
Nem a szlovák kormányfő volt az egyetlen, aki a csütörtöki találkozót megelőzően válaszlépéseket helyezett kilátásba. Az egyeztetés előtti napon, szerdán egy új törvényjavaslat jelent meg az ukrán parlament honlapján, amely hadiállapot idején teljesen megtiltaná az orosz nyersanyagok Ukrajnán keresztül történő szállítását. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy az ukrán fél a gáztranzit leállítása után a kőolajszállítás végére is pontot tehet. A tervezet egyúttal három hónapot adott a kabinetnek, hogy kidolgozzon egy ütemtervet a kőolajtranzit leállítására. Ha a módosítást elfogadják, csak a nemzetközi kötelezettségek teljesítése érdekében, valamint az Európai Unió által meghatározott kivételes esetekben áramolhat kőolaj Európába.
Érdemes azonban megjegyezni, hogy míg a gáztranzitról szóló szerződés 2024 végén lejárt, a kőolajszállítás feltételeit összegző dokumentum 2029 végéig érvényes.
Bár a Robert Fico által többször beharangozott gázválság elmaradt, az olajtranzit leállítása estén többen is bonyolult helyzetben találhatják magukat. Szlovákia, Magyarország és Csehország mellett az olyan jelentős piaci szereplőknek is nehéz dolga lenne, mint Lengyelország és Németország.
Míg a régió országai a földgázt több alternatív forrásból is be tudják biztosítani, a fekete arany tekintetében senki nem ennyire szerencsés, mivel a legtöbb nyersanyag éppen azon a Barátság kőolajvezetéken át érkezik, amelyen a szállítás jövője kérdésessé vált. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy egy ilyen, negatív végkifejlet esetén már csak az adriai útvonalak állnának rendelkezésünkre.
A brüsszeli tárgyalást követően Robert Fico nem kommentálta az értesüléseket, a Denisa Saková vezette gazdasági minisztérium pedig egyelőre tartózkodó.
Más országok törvényhozási eljárását nem tisztünk véleményezni. Egy ilyen jogszabály elfogadása azonban az Európai Unió több országának gazdaságára is negatív hatást gyakorolna
- olvasható a szaktárca közleményében.
Forrong az ellenzék
A Progresszív Szlovákia elnöke, Michal Šimečka nem hagyta szó nélkül a kormányfő csütörtöki brüsszeli fellépését. Šimečka meg van róla győződve, hogy Robert Fico ezúttal is üres kézzel tért haza.
Ismét csak káromkodott és fenyegette Ukrajnát
- mutatott rá Šimečka, aki szerint a miniszterelnök azért próbálja eszkalálni Pozsony és Kijev konfliktusát, hogy elfedje a kataszteri hivatallal kapcsolatos problémákat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.