Studenková tiltakozásnak szánja a lépést (TASR-felvétel)
Studenková nem vesz át egy állami kitüntetést, Pellegrini szerint vannak mások
A szlovákiai kultúra helyzetének alakulása ellen tiltakozva Zdenka Studenková színésznő úgy határozott, elutasítja Peter Pellegrini államfői kitüntetését. A köztársasági elnök tiszteletben tartja a döntést, úgy véli, vannak elegen, akik megérdemlik azt.
Studenková döntéséről csütörtök este tudósított a média – az elnöki elismeréseket szombaton adják át, először azóta, hogy Zuzana Čaputová helyét a tavaly tavaszi elnökválasztást megnyerő Peter Pellegrini vette át. A hetven éves színésznő a Denník N portálnak mondta el, hogy „udvariasan megköszönte és elutasította” a kitüntetést, lépését tiltakozásnak szánja a szlovák kultúra egyre romló helyzete miatt.
Az elnöki hivatal órákkal később reagált a kijelentésekre. Peter Pellegrini kijelentette, tiszteletben tartja a döntést, de elutasította, hogy a kitüntetés bármilyen módon is kötődne az aktuálpolitikai helyzethez – rámutatott, hagyományosan a legrangosabb elismerésnek számít az államfői díjazás. Pellegrini egyben kijelentette, Szlovákiában sokan mások is kitüntetést érdemelnek a munkájukért.
A kitüntetések átadására a Szlovák Filharmónia épületében kerül sor Pozsonyban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.