Akár 200 ezer munkahelyet is megszüntethet a mesterséges intelligencia a nemzetközi bankszektorban

Könyvelői pozíciót is betölteni képes mesterséges intelligenciát fejlesztettek ki

A nemzetközi bankszektorban 200 ezer állás is megszűnhet a következő három-öt évben amiatt, hogy a mesterséges intelligencia (AI) átveszi a jelenleg emberek által végzett feladatok egy részét – áll a Bloomberg Intelligence (BI) felmérésében.

A megkérdezett információs és technológiai vezetők azt mondták, hogy átlagosan 3 százalékkal csökken a munkaerő az AI terjedésével.

Tomasz Notzel, a Bloomberg Intelligence (BI) vezető elemzője szerint a back office, a pénzügyi szolgáltatások területén az ügyfelekkel közvetlen kapcsolatban nem álló adminisztrációs és támogató személyzet lesz a legnagyobb veszélyben. „Minden olyan munka, ami rutinszerű, ismétlődő feladat, veszélyben van” – mondta a szakértő.

A felmérés eredményei azt mutatják, hogy az AI-alkalmazás térnyerése az iparágban magasabb bevételekhez vezet. A bankok adózás előtti nyeresége pedig 12-17 százalékkal magasabb lehet 2027-ben, ami 180 milliárd dollárral növeli nyereségüket azzal, hogy a mesterséges intelligencia javítja a termelékenységet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?