A DAC és a szlovák válogatott csapatorvosa: A futball egyre fizikálisabbá válik

Hogyan indult a sportorvosi karrierje?
Az egyetem elvégzése után, 1997-ben kerültem a DAC-hoz. Korábban jómagam is fociztam amatőr szinten és nagyon szerettem, de rájöttem, hogy focistaként nem fogok eljutni magasabb szintre. Ezért kaptam a lehetőségen, amikor a DAC akkori főorvosa, Gašpar doktor megszólított, hogy lenne-e kedvem kipróbálni magam. Nagyon megtetszett a munka, és azóta kisebb megszakításokkal részese vagyok a DAC életének. Nemcsak dolgozom, hanem szurkoló is vagyok, már édesapám révén megszerettem a csapatot, vele jártam gyerekként meccsekre.

Évtizedek óta a klub kötelékébe tartozik, jóformán egy állandó elemnek számít, miközben az edzők és a játékosok folyamatosan jönnek-mennek. Ez milyen érzés?
Az orvosi pozícióm nagy mértékben összefügg a dunaszerdahelyi kórházzal, ahol szintén 1997 óta dolgozom. Ami a többi pozíciót illeti, egy klubban az edzők és a játékosok profik, és bizonyos időre szóló szerződéssel rendelkeznek. Ők eltöltenek egy adott időszakot egy klubban, aztán továbbállnak. A sportvosokra viszont nem jellemző, hogy vándorolnának országról országra, klubról klubra. Ha fizikailag nem tudok ott lenni egy DAC-edzésen, akkor telefonon elérhető vagyok készültségben, és ha bármilyen egészségügyi akut probléma vagy sérülés adódik, azzal foglalkozom, vagy segítek a megoldásában. A munkám 24 órán át tart, egész évben dolgozom, a játékosok szabadságolása idején is.

Amikor egy játékos megsérül, az öné a végső szó, hogy mikor térhet vissza a pályára?
Az egészet egy folyamatként kell elképzelni, ilyenkor több kollégám együttes munkájára van szükség. A klubnak van egy konzultáns főorvosa, Almási József, aki az ortopédiai részét oldja a sérüléseknek, illetve vannak a fizioterapeuták. Amikor megsérül egy játékos, az első pont a diagnosztizálás, amit röntgen, ultrahang vagy magnetikus rezonancia-vizsgálat segítségével végzünk. 

Van egy rendszerünk, amivel 24, legfeljebb 48 órán belül fel tudjuk állítani a diagnózist. 

Amikor ez megtörtént, eldöntjük, hogy szükséges-e a műtét, vagy konzervatív kezelésre kerül sor. Ha például egy izomsérülésről van szó, akkor a fizioterapeutákkal átbeszéljük a következő lépéseket, felállítjuk a játékos rehabilitációjának tervét. 
 

Megkockáztatom, gyakran találkozik olyan esettel, amikor a játékos gyorsabban akar visszatérni az ajánlottnál.
A vizsgálatok után természetesen mindig rögtön jön a kérdés az edzőtől és magától a játékostól, hogy mikor térhet vissza. Ezt viszont napra pontosan nem lehet megmondani, mert minden játékos izomzata más. Én heti pontossággal be tudom lőni a visszatérést arra az esetre, ha közben semmilyen komplikáció nem történik. Természetesen mielőtt újra teljes terhelés alá kerül a játékos, vannak fizikai tesztek, amikkel fel tudjuk mérni az állapotukat – itt most konkrétan egy izomsérülésről beszélek, egy szalagsérülés megint más megközelítést igényel. A játékosok is különbözően élik meg a sérüléseket, más és más a fájdalomküszöbük.

A saját praxisomból is tudnék példákat mondani: kettő, a kép alapján ugyanolyan bokaficammal szenvedő játékos közül az egyik két, a másik pedig három hét után tud visszatérni.

Ez függ a játékos izomzatától és a mentális beállítotságától is, azaz hogy mennyire tud megbékélni a sérüléssel. Fontos megjegyezni, hogy a rehabilitáció nagyjából háromszor annyi idejét veszi el egy játékosnak, a sérültek kétszer-háromszor annyit dolgoznak, mintha egészségesen edzenének.

Az úgymond „szokásosˮ sérüléseken túl nyilván volt dolga extrém és különleges sérülésekkel is a karrierje során. Ezekkel hogy sikerült megbirkóznia?
Nemrég volt egy eset a DAC egyik meccsén, amikor Yapi összeesett. A játék épp teljesen máshol zajlott, miközben ő elveszítette az eszméletét és összeesett a pályán. Előtte volt egy fejsérülése, ez okozta a bajt. Újabban az UEFA-nak van egy szigorú szabályzata, mely alapján bármilyen fejsérülés után a játékosnak le kell mennie a pályáról, aztán pedig a csapatorvos felelőssége eldönteni, visszamehet-e a pályára. Ilyenkor elvégzek egy gyors neurológiai vizsgálatot, hogy a játékos térben és időben orientált-e. Yapi akkor jól volt, de utólag kiderült, hogy szédült, csak nem akart szólni róla. A futballban két olyan jelenség van, amelyeket rendkívül komolyan veszek. Az egyik a Yapiéhoz hasonló spontán összeesés, amikor kontaktus nélkül kerül földre a játékos, hiszen ilyenkor azonnal komoly dologra kell gondolni: egy fejsérülés következményére vagy szívmegállásra. A másik ilyen ijesztő dolog számomra a rengeteg fejpárbaj.

Amióta ez a munkám, a futball sokkal fizikálisabb lett. A játékosok sokkal erősebbek és gyorsabbak, ezáltal a fejsérülések is sokkal intenzívebbek.

Élénken megmaradt bennem például a DAC komáromiak elleni, 2021-es kupameccse, amikor mentőhelikopter vitte el a fején megsérült Sainey Njiét.

Térjünk át a válogatottaknál zajló munkájára. Az utánpótlásban kezdte, és úgy haladt egyre feljebb, egészen a felnőttcsapatig. Mondhatni, hogy végigjárta a ranglétrát a játékosokkal együtt?
Pontosan. 2006-ban szólított meg Malovič doktor, aki jelenleg is a Szlovák Labdarúgó-szövetség egészségügyi részlegének felelőse. Az U15-ösöknél kezdtem a munkát, aztán a 16-os, 17-es, 18-as, 19-es, 20-as és 21-es korosztálynál is dolgoztam. 2015-ben kerültem az U21-esekhez, amikor Pavel Hapal megkeresett. Csatlakoztam a szakmai stábjához, 2017-ben ott voltunk a lengyelországi Európa-bajnokságon, majd amikor 2018-ban megszólították Hapalt az A-válogatottól, én is vele tartottam. Két év után edzőcsere történt, akkor a stáb is cserélődött, de Calzona stábjában már ismét ott vagyok.

Az Ön pozíciója ugyanaz a válogatottnál, mint a DAC-ban, de a két munka között valószínűleg bőven akadnak különbségek is.
A klub napi szintű munkának számít, míg a válogatottban 5-6 összetartás van évente, amelyek során 0-24-ben együtt vagyunk a játékosokkal. A nemzeti csapat új edzőjének szerepe van abban, hogy a munkám túlmutat a szokásos kereteken: én Calzona segítőjével, az olasz erőnléti edzővel tartom a kapcsolatot. Ő figyel 50-55 játékost, és ha valamelyiküket idő előtt, gyaníthatóan sérülés miatt lecserélik, akkor rögtön kapok egy sms-t, hogy vegyem fel a kapcsolatot a játékossal vagy a kluborvossal, hogy mi történt. Ki kell derítenem a sérülés jellegét. Ez egész évben így működik, nemcsak a válogatott-terminusok előtt. A válogatottal kapcsolatban említhetném például azt is, hogy rengeteg kiegészítő és gyógyszeres kezelés van manapság, így a doppingveszély miatt ellenőrzés alatt kell tartani azt, hogy a játékosnak milyen anyag kerül a szervezetébe. Ez általában úgy működik, hogy elküldik vagy megmutatják nekem a gyógyszer nevét, amit kaptak, én pedig megnézem, mit tartalmaz és jóváhagyom (vagy nem) a szedését. Ugyebár felmerülhet a kérdés, hogy ezt miért nem a kluborvosokkal oldják a játékosok. 

Sok esetben ezt teszik, csak én nagyon jó kapcsolatban vagyok a játékosokkal és bíznak bennem, elsősorban hozzám fordulnak.

Még egy plusz dolog van a válogatottban a klubmunkához képest, az pedig az étrend kialakítása, amit az erőnléti edzőkkel és néhány tapasztaltabb kerettag segítségével állítunk össze.

Remek dolog, hogy mindezt elmondja, hiszen a szurkolók esetleg csak akkor találkoznak a csapatorvos nevével, amikor nyilvánosságra kerül a diagnózis egy sérülésről. Vagy amikor látják Önt, ahogy ott áll készenlétben a pálya szélén, hogy befusson ápolni. A munkája viszont sokkal komplexebb. 
Úgy szoktam fogalmazni, hogy a meccs – amikor már ott ülök a kispadon – számomra egy ünnep, hiszen részese lehetek a légkörnek, az izgalomnak, a miliőnek. A meccs egy egész heti munka kicsúcsosodása, hiszen a hét folyamán nemcsak én, hanem a többi kolléga is komplex munkát végez azért, hogy mi és a játékosok oda eljussunk. Sokszor zajlik a tanácskozás, a dilemmázás egy adott sérülés miatt és sokat gondolkodunk azon, hogy jól döntöttünk-e a játékosokkal kapcsolatban, emiatt még a meccs közben is izgulunk. Amit a tévében látni, az csak a jéghegy csúcsa.

Munkájából adódóan rengeteg helyen megfordult már, a DAC-cal és a szlovák válogatottal is sok országba eljutott. Van kedvenc, utazással kapcsolatos élménye?
Számomra ez egy életvitel, valóban sokat utazom. Amikor nyáron az Európa-bajnokságon voltunk, megszámoltam, hogy az öt hét alatt hét különböző szállodában aludtunk. Most már kialakult bennem egyfajta rutin az utazásokkal kapcsolatban – régen bőrönddel jártam, ma már össze tudok pakolni egy hátizsákba. Az egyik legnagyobb élményem az U15-ös válogatottal volt, amikor egy meghívásos tornán vettünk részt Kuala Lumpurban, Malajziában. Megnyertük a tornát, ami december 26-án kezdődött és január 12-ig tartott. Nagyon szép élmény volt egy távoli országban köszönteni az új évet.