Külföld

NATO-csúcs – Stoltenberg: fordulópontot jelent a madridi találkozó

A NATO most kezdődő madridi csúcstalálkozója fordulópontot jelent, a tagországok megállapodnak egy új stratégiai koncepcióban, amelyet egy veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb világban fog alkalmazni a szövetség – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Madridban, Pedro Sánchez spanyol kormányfővel közösen nyilatkozva újságíróknak.
author
MTI

2022. június 28. 14:30

Jens Stoltenberg
- TASR/AP-felvétel

Mint mondta, az állam- és kormányfői találkozón elfogadandó új stratégia alapvető változást jelent az észak-atlanti szövetség elrettentési és védelmi képességében, ráadásul ezeket a képességeket a jövőben az eddiginél több, magas készültségi szintű katonai erő támogatja.

A főtitkár kitért arra, hogy a szövetséges országok a háromnapos találkozón elfogadnak egy Ukrajnát támogató átfogó csomagot is. „Rendkívül fontos, hogy készek legyünk tovább támogatni Ukrajnát, amely Európában a második világháború óta nem látott brutalitással néz szembe” – hangsúlyozta.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Hamran István

Hamran: Eddig 17 befolyásos embert ítéltek el jogerősen, köztük a volt kormány jelöltjeit

napraforgó sz

Az egekbe szökhet a tej ára?

Általános Egészségbiztosító, Dôvera, Union

Veszteséges mindhárom egészségbiztosító

SZÖRNYŰ: Betonpillérnek hajtott a 21 éves motoros, esélye sem volt túlélni az ütközést

SZÖRNYŰ: Betonpillérnek hajtott, esélye sem volt túlélni az ütközést a 27 éves férfinek

tűz k

Tűz ütött ki egy nagyfödémesi autómosóban, 60 ezer euróra becsülték a kárt

mérges dajkapók

Mérgező pók bukkant fel Szlovákiában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.