Műholdas telefon mint célpont

Az amerikai tengerészgyalogosok az ellenséges beméréstől tartva kapcsoltatták ki a tudósítók Thuraya telefonjait. Szakértők szerint az is elképzelhető, hogy az iraki katonai vezetés beszélgetéseit lehallgató amerikai egységek tévedésből a szövetséges civilek által használt készülékeket is bemérik és megtámadják.

Külföldi újságírók egy bagdadi szálloda kertjében. Vigyázniuk kell minden szóra. TASR/EPA „Minden műholdas telefon erős jelet bocsát ki. A jelek észlelésével az amerikai hírszerzés képes arra, hogy kijelölje a támadások célpontjait” – jelentette ki Loren Thompson, a Lexington intézet katonai szakértője. A barát és az ellenség megkülönböztetése azonban pusztán a jel alapján rendkívül nehéz. „Ez újabb veszélyt jelent, amelyet a térségbe küldött újságíróknak ismerniük kell” – mondta Kate Adie, a BBC hamarosan Irakba utazó tudósítója.

Az amerikai hadsereg nem közli, mennyire pontosan képesek nyomon követni a műholdas telefont használó személyeket. A távközlési cégek szerint óriási a szórás, katonai és hírszerzési szakértők szerint azonban nem csak hogy lehetséges a telefonok bemérése, de egyre pontosabbá is válik, írta az AP nyomán a Kansas City Star.

A nagy műholdas távközlési szolgáltatók (Inmarsat, Thuraya Satellite és Iridium Satellite) arról számoltak be, hogy a támadás várható időpontja közeledtével nőtt az előfizetések száma, és ugrásszerűen nőtt a térségben a műholdas telefonhasználat. Az Inmarsat a múlt héten jelentette be, hogy aktiválta ötödik műholdját, hogy így csökkentse a részben a videotudósítások miatt kialakult zsúfoltságot.

Ha amerikai hadsereg nem akar tévedésből újságírókra lőni, a szolgáltatóktól információt kérhet a térségben tartózkodó előfizetőkről. A távközlési szolgáltatók szerint azonban a technológia nem teszi lehetővé az előfizető pontos bemérését. Az Iridium technológiai igazgatója, Mark Adams szerint technológiájuk csak egy Arizona államhoz hasonló méretű terület behatárolására képes, azon belül nem tudják megmondani az előfizető helyzetét.

Az Abu-Dhabi-i központú Thuraya telefonjaival hagyományos mobilhálózatokon, illetve műholdon keresztül egyaránt lehetséges telefonálni. A telefon GPS-jeladóval rendelkezik, melynek segítségével 100 méteres pontossággal megállapítható a tudósító holléte. A készülékekbe szerelt GPS-jeladót azonban bármikor kikapcsolhatja a felhasználó. ĺgy a szövetséges erőknek nem marad más választása, mint a lehallgatás, illetve a szokatlan frekvenciák és hívásminták kiszűrése, állították elemzők.

Az amerikai egységparancsnokok megtiltották több velük tartó újságírónak, hogy használják a műholdas telefonjaikat. Attól tartanak ugyanis, hogy a jel alapján az irakiak bemérhetik a pozíciójukat.

A Reuters több tudósítója arról számolt be a hétvégén, hogy a tengerészgyalogosok kikapcsoltatták velük a Thuraya műholdas telefonjaikat. Az indoklás szerint attól lehet tartani, hogy az irakiak háromszögeléses módszerrel bemérik a jelforrást. Más, nem tengerészgyalogos egységek mellé szegődött újságírók is hallottak a rendelkezésről, de nekik még nem tiltották meg a telefonok használatát.

A katari szövetséges hadvezetési központban az új rendszabályokkal kapcsolatban Victor Renuart tábornok elmondta, hogy a paranccsal nem a média tevékenységét kívánják korlátozni. A hadszíntéren a műveletek titkossága kritikus kérdés, és vannak idők, amikor minden külső komunikációt meg kell szakítani. „Biztosra kell mennünk, hogy semmi nem szivárog ki, ami az irakiakat segíthetné” – jelenette ki a tábornok.

A Pentagon egyik szóvivője emlékeztetett arra, hogy az újságíróknak a háború előtt kiadott írásbeli útmutató tartalmaz egy kitételt, miszerint a hadszíntéren a parancsnokok műveleti okokból ideiglenesen korlátozhatják az elektronikus kommunikációt.

Wayne Madsen, az amerikai NSA egykori elemzője, az EPIC polgárjogi szervezet munkatársa szerint az amerikai kémszervezetek műholdak, repülőgépek, földi állomások illetve speciálisan felszerelt terepjárók segítségével figyelik a hívásokat. Igazából nem is a jelek elfogása, hanem azok feldolgozása és az elemzése a kemény dió.

„A lehallgatók három mérőpont segítségével néhány méteres szórással be tudják mérni a hívót. Viszont a rendszert pontosan ismerő al-Kaida tagok nem könnyítették meg az amerikai lehallgatók dolgát, és most sem valószínű, hogy az iraki vezetés ebbe a hibába esne” – mondta Wayne Madsen.

Az al-Kaida vezetése gyakran váltogatja a telefonokat, és a bemérés megnehezítésére csak rövid hívásokat bonyolít. Ráadásul a telefonok azonosítója sem állandó. „Az Iridium minden hívással megváltoztatja az azonosítót, hogy így akadályozza meg a csalásokat” – mondta James Bamford hírszerzési szakértő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?